2023.05.31.
Júniusban megalkothatjuk valódi önmagunkat
Június 1-11.
Június elején még mindig felismerhetjük, hogy vannak olyan dolgok, melyeket értéknek gondoltunk valaha, de már nem azok. Olyan változó és múlandó dolgok ezek, amiktől – ha nem is könnyen – de megválhatunk. Sőt, legjobban azzal szolgáljuk fejlődésünket, ha elengedjük, magunk mögött hagyjuk. Természetesen nem a belső értékrendünk alapjairól van szó. Nem azokról a dolgokról, amikhez őszinte szeretettel viszonyulunk. Hanem olyan helyzetekről, szokásokról, viselkedésmintákról, amelyekről azt hittük, hogy meghatároz minket, ezek vagyunk. Mindeközben csak egy szerephez kellettek, netán egy hatalmi játszmához, vagy egy álidentitáshoz. Talán ezektől reméltünk elismerést, megbecsülést. Most rádöbbenhetünk, hogy a dícsérő szavak sokszor nem nekünk, hanem a jelmezünknek szólt. A következő időszakban leáshatunk lelkünk legmélyére és felszínre hozhatjuk mindazt, ami valódi, ami változást hoz, ami gyógyulni vágyik.
Június 4-én 5 óra 42 perckor Telihold lesz. Energiája segít abban, hogy megértsük lelkünket, helyzetünket és felismerjük a magasabb szintű összefüggéseket. Azt, hogy sorsunk miért olyan, amilyen, miért ott vagyunk ahol. Tisztábban láthatjuk, hogy mik azok a felszínes dolgok, amikről önértékelésünk során többet gondoltunk, mint amik. Ezeket magunk mögött hagyhatjuk és egy tisztább, magasabb szintű megértéssel vállalhatjuk azt az élethelyzetet, világszemléletet, melyben hitelesek és valódi önmagunk tudunk maradni.
Június 6-tól fokozódik az a hatás, mely a szívünk diktálta dolgokat helyezi előtérbe. Szinte ki sem tudjuk kerülni azt a változást, mely abba az irányba visz, hogy olyan társ mellett, olyan közegben, olyan tevékenységben éljük meg önmagunkat, ami önbecsülésünket támogatja, önbizalmunkat emeli. No, nem az önteltségig, hanem egy kiegyensúlyozott, természetes állapotig, melyben legerősebb támaszunk saját belső stabilitásunk és nem a környezetünk reakciói. Természetesen szüksége van mindenkinek arra, hogy a környezetében lévők visszajelzést adjanak, elfogadják és becsüljék. De belső örömünket ne attól tegyük függővé, hogy mit mondanak mások.
Június 8-tól érdemes fokozottan figyelnünk álmainkat, a napközben bevillanó képeket, ötleteket. Ezek most többet segíthetnek a tisztánlátásban, a lelkünk üzenetének meghallásában, mintha napokig csak agyalunk. Sőt, jobb, ha nem is hagyjuk elménket bepörögni, kalandozni. Inkább meditáljunk, szemlélődjünk tétlenül. De, ha a „semmittevés” távol áll tőlünk, vagy nincs rá időnk, akkor igyekezzünk úgy végezni a mindennapi teendőinket, hogy abban elrévedünk.
Június 9-től a Mars és aVénusz kb. 6 hétig jár majd kéz a kézben. Erőteljesebb fókuszt helyeznek a férfi-női energiák megélésére, legyen ez akár belső férfi és női oldalunk, akár párkapcsolatunk, aktivitásunk-passzivitásunk, kiáradásunk-befogadásunk. Alkalmas lehet ez az időszak belső stabilitásunk megteremtésére, párkapcsolataink megszilárdítására, minőségének javítására. Minden olyan tevékenységre, amivel teremtünk, alkotunk. Nemcsak fizikai szinten, hanem szellemi és lelki szinten is. Különösen ahhoz kaphatunk energiát, hogy önmagunkat „megalkossuk”. Hogy megvizsgáljuk honnan is jövünk, hova tartozunk, hol vannak a gyökereink. Fontos ebben az időszakban, hogy milyen érzéseket erősítünk, táplálunk magunkban és miket engedünk el. Nem kell semmit elfojtanunk, elnyomnunk, ami kikívánkozik. De az olyan érzéseket, amik feszültséget, haragot gerjesztenek bennünk, inkább csak engedjük keresztül magunkon. Célszerű azonban rápillantanunk, hogy mi váltotta ki belőlünk és elgondolkodhatunk azon, hogy érdemes-e stresszelni vagy bosszankodni az adott szituáción. Rajtunk múlik, hogy mit engedünk eluralkodni magunkon, mi felé nyitjuk meg szívünket. Lelkünk megértésében kiemelt szerepe lehet a családnak, anyai és/vagy apai mintáinknak, lelki örökségeinknek. Előfordulhat ugyanis, hogy ezeket a mintákat követjük és nem a saját belső sugallatainkat. Jó, ha ezt felismerjük. Segíthet önmagunk és a körülöttünk lévők, illetve a hozzájuk való viszonyunk megértésében.
Június 11-én a Plútó a látszólag hátráló mozgása során visszalép a Bak jegyébe. Energiája támogatja a múltunkba való visszatekintés folyamatát, hogy majd előre irányba mozgásakor már előmozdíthassa azokat a gyökeres változásokat, melyek lelkünk gyógyulását és kivirágzását szolgálják.
Június 12-18.
Június 12-én a Merkúr az Ikrek jegyébe lép. Ez saját jegye, itt jól érzi magát. Április eleje óta érzékelhettük, hogy akár mozgásunk, akár kapcsolataink is egy kissé elnehezültek, belassultak. A Merkúr most jegyváltásával hoz némi felfrissülést, mozgékonyságot, habár a Szaturnusz fékező hatása nem engedi még meg az igazi nyüzsgést, pezsgést. A két planéta kapcsolódása inkább összeszedettségre, céltudatos gondolkodásra késztet. Olyan célok átgondolására és feladatok felvállalására, melyekben önmagunkat adhatjuk.
Június 14-től a Nap és a Neptunusz kapcsolódása segít megtanulnunk azt, hogy hogyan tudjuk önmagunkat és másokat is önzetlenül szeretni. Nem a megjátszott szerepünket, hanem valódi önmagunkat. Hogyan tudjuk átadni magunkat a Sorsnak, az Életnek, az Univerzumnak, a Mindenhatónak, ki melyik névvel illeti hite szerint azt az erőt, mely irányít mindent. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne csináljunk semmit. De semmiképp ne erőltessünk semmit. Csak figyeljük mi akar megtörténni, kibontakozni az életünkben. Merre megyünk gördülékenyen úgy, hogy minden összeillik, összerendeződik. Időnként pedig elég, ha csak létezünk mindenféle aktivitás nélkül és csak azt figyeljük, hogy mi születik meg bennünk. Hogy „születünk meg” mi magunk.
Június 18-án 6 óra 37 perckor Újhold lesz. Energiája támogat mindent, ami öszinte, ami vállalható számunkra. Ki is mondhatjuk mit érzünk, mi zajlik bennünk. Új kapcsolódások jöhetnek létre, de csakis olyanok, amiket el tudunk fogadni, amikben megőrizhetjük önvalónkat. Ki mindenkivel lehet kapcsolatunk? Először is saját magunkkal. Már önámítástól mentesen, szembenézve mindazzal, amit eddig korlátozónak, visszahúzónak éreztünk. Megélhetjük ezt az őszinte kötődést kifelé is. Párunkkal, családunkkal, barátainkkal és egyéb ismerőseinkkel is tiszta, játszmáktól mentes köteléket alakíthatunk ki. Egyúttal elvághatjuk azokat a szálakat, amik visszatartanak attól, hogy kiteljesedhessünk. Lehetnek ezek a szálak azok a családi minták, „örökölt sorsok”, amiket generációkon keresztül cipelnek családtagjaink és mi is. Ezektől most megválhatunk. De megeshet, hogy fizikai szinten is elszakadunk valakitől. Mielőtt döntünk, azért alaposan értékeljük az adott kapcsolatot, az abban betöltött szerepünket. Semmiképp ne lépjünk elhamarkodottan. Inkább beszéljük ki a bennünk zajló folyamatokat, adjunk hangot érzéseinknek. Ugyanis senki nem képes kitalálni, hogy épp mit élünk át.
Ugyanezen a napon a Szaturnusz látszólag hátráló mozgásba kezd és egészen november elejéig tartja ezt az irányt. Felerősíti azt a folyamatot, mely önmagunk, valamint sorsunk megértéséhez és elfogadásához visz közelebb. Igyekezzünk megfigyelni a világ működését, meglátni, hogy minden mindennel összefügg, hiszen minden EGY! Vizsgáljuk meg, hogy mi kell ahhoz, hogy ezt az EGYséget megteremtsük mind magunkkal, mind a környezetünkben lévőkkel, mind pedig a Sorsunkkal. Nyúljunk vissza a múltunkhoz, a családunk történetéhez. Legyünk a befogadás, az elfogadás állapotában, hiszen így tudunk közelebb kerülni magunkhoz és másokhoz is és így tudunk harmóniát teremteni belül és kívül egyaránt.
A Szaturnusz addig a pontig hátrál, ahol március közepén járt. Érdemes visszagondolnunk erre a bő 3 hónapra. Milyen események történtek, milyen élethelyzetek álltak elő ebben az időszakban? Főként belső tartásunkat, felelősségvállalásunkat, céljainkat érintően vethetünk pillantást erre a pár hónapra. Mit csinálnánk már másképp? Mit gondolnánk már másképp? A Szaturnusz novemberi irányváltásakor megmutathatjuk mit tanultunk.
Június 19-30.
Június 21-én a Nap a Rák jegyébe lép. Elérkeztünk a nyári napfordulóhoz. Ezen a napon a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A Hold éppen az Oroszlán jegyén vonul át és kapcsolódik a Vénuszhoz és a Marshoz. Az Oroszlán planétája a Nap, a Rák jegyé pedig a Hold. Szellem és Lélek, fej és szív, férfi és nő – legyen az belső vagy külső – erőteljes kapcsolódása és energiája ez. Segítségükkel megláthatjuk mindkét oldalt, összehangolhatjuk és teremtő erővé alakíthatjuk egységüket. Elsősorban saját magunk „megalkotása”, belső erőnk és stabilitásunk megteremtése a cél, hiszen enélkül a külvilágban elveszettek vagyunk. Célunkat pedig belső gyermekünkről való gondoskodással és a sorsunkkal, az univerzum energiáival való összefonódással érhetjük el.
Június 24-től a Nap a látszólag hátráló Szaturnusszal kerül fényszögkapcsolatba. Mindkét planéta kapcsolódik a Jupiterhez és a Felszálló Holdcsomóponthoz is. A tudatos énünket jelképező Nap tehát a két sorsbolygóhoz kötődik. Szinte kikényszerítik, hogy megértsük feladatunkat, elfogadjuk evilági „rendeltetésünket”. Ami sokszor nem ugyanaz, mint amit mi elképzeltünk magunknak. Ettől lehetünk kissé frusztráltak, elkeseredettek. Küzdhetünk ellene, de nem nagyon érdemes. Cselekedjünk úgy, hogy ne maradjon hiányérzetünk, hogy nem tettünk meg mindent. Az eredmény viszont már nem rajtunk múlik. Bízzunk abban, hogy egyrészt nem kapunk olyan terhet, melyet nem vagyunk képesek vinni. Másrészt bízzunk abban, hogy minden értünk van: akkor és az történik, amire szükségünk van. Figyeljük az eseményeket, a bennünk keletkező érzéseket. Érleljük bölcsességgé a tapasztaltakat.
A Merkúr a Neptunusszal kerül feszült fényszögkapcsolatba. Adódhatnak félreértések, esetleg nem minden az, aminek látszik. Érdemes fokozottabban figyelnünk arra, mi is áll a kimondott szavak mögött.
A Mars és a Vénusz kettőse pedig az Uránusztól kap feszült energiát a következő 10 napban. Ez okozhat váratlan fordulatot kapcsolatainkban, vissza-visszatérő helyzetek állhatnak elő. Fellángolhatnak viták. De belső feszültséget is érezhetünk. Feltétlenül jusson eszünkbe, hogy átalakulás, valódi lelki fejlődés sokszor jár belső viharokkal, melyeket időnként kifelé is megjelenítünk. Engedjük át ezt magunkon, de azért fordítsunk arra figyelmet, hogy ne válogatás nélkül, meggondolatlanul zúdítsuk partnerünkre belső lázadásunkat.
Június 27-től a Nap és a Merkúr együtt folytatja útját a következő 1 hétben. Tudatosodhatnak a bennünk zajló folyamatok, lelkünk formálódása. Ki is mondhatjuk mit érzünk. Mind magunkat, mind a kapcsolatainkat gyógyíthatjuk, emelhetjük, ha beszélgetünk belső megéléseinkről. Célszerű azonban előbb hagyni megérni, megélni az érzéseket és csak azután beszélni róla.
Ebben az időszakban rádöbbenhetünk milyen fontosak érzelmi kapcsolataink. Hogy a belső stabilitásunk mellett ezek adnak biztonságot. Hogy lényeges, hogy legyenek az életünkben olyan emberek, akikre számíthatunk, akik támogatnak, akik segítik fejlődésünket, kiteljesedésünket és nem utolsó sorban sorsunk megélését.
A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést.
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.