Asztrológia a mindennapokban

ÚJ KÜLSŐ A BELSŐNEK

2018.06.28.

Július első dekádja érzelmi átalakulásra szólít

Július első napjaiban is tovább folytatódik az a hatás, ami felelős és megfontolt cselekvésre int. Most a türelemé és a kitartásé a főszerep. A hónap első dekádjában több olyan oktató, nevelő planétaállás is létrejön az Égbolton, ami két végpont közötti egyensúly keresésére sarkall pont azért, hogy ne kelljen egyik végletből a másikba csúszkálnunk. Persze ennek az arany középútnak a megtalálása nem megy anélkül, hogy végig ne gondolnánk hol esünk túlzásokba, mi az amit vég nélkül habzsolunk, vagy esetleg mereven visszautasítunk.
Gyakran emlegetem a felelős cselekvést. Mit is értsünk ez alatt? Azt, hogy amit teszünk, legyen az akár kimondott szó, vagy egy valódi tett, annak következményeit vállaljuk fel! Nem elsősorban azzal, hogy vezetői feladatokat látunk el egy cégnél és technikai döntéseket hozunk. Bár ez is felelősséggel jár, de valójában csak egy szerep, amivel nem merítjük ki a felelős cselekvés fogalmát. Amivel viszont igen - töltsünk be bárhol, bármilyen funkciót - az az, hogy hogyan viszonyulunk a többi emberhez, a családunkhoz, a párunkhoz. Mondhatnánk, hogy na jó, akkor inkább hátradőlünk, nem csinálunk semmit, abból baj nem lehet. Sajnos ez sem megoldás. A jóra való restségnek is lehetnek ugyanis negatív következményei. Az Égiek azt akarják most kihozni belőlünk, hogy higgadtan, minden lépésünket megfontolva és kitartóan cselekedjünk. Ja, és a szívünkből!

Ezeket a napokat nagyon erős intuíciók  hathatják át, ezért érdemes figyelnünk álmainkat, bevillanó gondolatainkat, érzéseinket.

Július 5-től megjelennek az Égbolton a már emlegetett “tanító” bolygóállások. A dekádot végigkísérő egyik konstelláció mérlegre teszi hatalmi játszmáinkat és türelmünket. Melyiket választjuk? Mindenáron meg akarjuk mutatni, hogy vagyunk valakik, vagy képesek vagyunk higgadtan korlátot szabni akaratunknak? Gondoljuk végig milyen kapcsolatokban szeretnénk létezni, mihez tudunk alkalmazkodni, mi az ami elviselhetetlennek tűnik! Biztos, hogy az az élhető kapcsolódás, ha leuraljuk a környezetünket? Nem lehet, hogy talán még sokkal élvezhetőbb az a megoldás, amit a másik ember kínál? Legalább próbáljuk ki!
Most kihasználhatjuk azokat az energiákat is, amik segítenek egy gyökeres átalakulásban, megújulásban. Mint a kígyó, ki leveti régi, elkopott bőrét, s immár a gyönyörű, új külsőjében tetszeleg, úgy alakulhatunk mi is át azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy számunkra nem a külső, hanem a belső átalakulás a legfőbb feladat. Erre az érzelmi transzformációra majd a Rák jegyében létrejövő Újhold is rásegít, de még bő 1 hetet várnunk kell rá. Türelemmel! Addig is ráhangolódhatunk.

Július 6-án kialakul egy újabb planéta kombináció, ami tanulásra ad lehetőséget. Mit tartunk fontosnak? Önös érdekeinket, vagy másokkal közös céljainkat? Tudunk örülni mások sikerének? Hajlandóak vagyunk támogatást nyújtani a megvalósításban? Találtunk esetleg olyan célt, aminek elérésekor együtt örömködhetünk? Vagy inkább felvesszük a kesztyűt és csak saját érdekeinket szem előtt tartva, átverekedjük magunkat mindenkin, aki csak az utunkba kerül? Hát nem jobb érzés, ha inkább megbecsülnek, mert segítettünk, vagy együtt ünnepelhetjük a közös eredményt? Ezt is érdemes kipróbálni.

Július 8-án olyan négyszög alakul ki az Égen, ami leránthatja a király ruháját. Ha képtelenek voltunk határt szabni akaratunknak, vágyainknak, ha nem tudtuk korlátozni egonkat, akkor könnyen kerülhetünk anyagi szinten kiszolgáltatott helyzetbe. És ez nem csak pénzügyi dolgokat jelenthet. Anyag szinten van a fizikai testünk is, ezért jöhet egy betegség, ami korlátoz, műtét, ahol aztán biztos, hogy lemondunk akaratunkról és mások kezébe helyezzük sorsunkat.
A Jupiter is lelassul látszólagos hátráló mozgásából. Már egyhelyben állónak látszik és marad is így még pár napig, markánsan jelezve azt az életterületet, ahol kénytelenek leszünk visszább venni. Csak figyeljük meg hol jönnek a nehézségek, kihívások, rögtön tudni fogjuk, hogy a Jupiter ezen a területünkön ácsorog.

Július 9-én újabb nevelő planéta pozíció jelenik meg az Égen, ezúttal a birtoklás-elengedés témájával. Ragaszkodunk továbbra is régi viselkedésmintáinkhoz, vagy képesek vagyunk azt elengedni és megújulni? Most formát ölthet ez az átalakulás. Tegyünk róla, hogy szellemi, vagy érzelmi magasságokban valósuljon meg! Még néhány nap és  a Jupiter ismét egyenesbe fordul, hogy számot adhassunk mindarról a belső lelki munkáról, amit az elmúlt 4 hónapban végeztünk. Használjuk ki ezt az időt, ha esetleg eddig nem foglalkoztunk ilyesmivel.

Július 10-én a Vénusz átlép a Szűz jegyébe és rögtön egy óriási háromszöget alkot a Szaturnusszal és az Uránusszal. Mindannyian földies jegyekben járnak, felerősítve az anyagi világ kérdéseit. Folytatjuk mohó, öncélú, “semmi nem elég” életmódunkat, vagy tudatosan megálljt parancsolunk magunknak?
Egyidejűleg egy másik háromszög is kialakul az Égbolton a Nap, a Jupiter és a Neptun részvételével. Mindhárman úgynevezett vizes jegyekben haladnak, ami felerősíti az érzelmek fontosságát, a szeretet és az elfogadás témakörét. Így egyszerre lesz jelen az anyag és az érzelem energiája. A kérdés az, hogy mi melyiket akarjuk kiaknázni. Mi fontosabb számunkra, az érzelmi életünk, vagy az anyagi világ csábítása? Szinte hallom is már a szokásos emberi reakciót, hogy nem lehetne valahogy ezt a kettőt összemosni? Most nem. Most választanunk kell. Nincs jó, vagy rossz döntés. Felelős döntés viszont van. De a jó hír az, hogy bár nem egyszerűen, de mégis van átjárási lehetőség a két égi háromszög között. Ez pedig az a fajta érzelmi metamorfózis, amely során lelkünket új ruhába öltöztethetjük. Egy olyan tökéletes és csodálatos külsőt teremtve a belsőnknek, ami tükrözi bölcsességünket és erőtől duzzadó életenergiánkat!


A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést. 
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.

 

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu