2025.05.28.
Júniusban érzéseink kerülnek a középpontba

Június 1-8.
Június elején is arra fókuszálhatunk, hogy tudatosítsuk érzéseinket és felelősséget vállaljunk önmagunkért. Mondjuk ki mit érzünk, mutassuk meg önvalónkat! Vállaljuk fel belső értékeinket, maradjunk hűek ezekhez, hiszen ezek határoznak meg minket. Most felszabadíthatjuk magunkat a megjátszás súlya alól és megmutathatjuk valódi önmagunkat.
Június 3-tól több hónapon keresztül lesz módunk lezárni régi beidegződéseket, magunk mögött hagyni élethelyzeteket és belekezdeni valami egészen újba. De egyelőre még az is elég, ha azon gondolkodunk, hogy min kellene változtatnunk. Főként olyan életterületeinket vegyük górcső alá, ahol van lehetőségünk arra, hogy önös érdekeinken túllépve, valamilyen nemesebb ügyért, másokért, vagy másokkal közös célokért tegyünk. Előfordulhat, hogy azok a tevékenységeink, amik csak saját magunk hasznára vannak, folyton akadályokba, nehézségekbe ütköznek. Keressünk ilyenkor olyan megoldásokat, amivel egy közösség céljait szolgálhatjuk. Lehet ez a közösség egy párkapcsolat, a család, a munkahely, vagy bármilyen csoport, akikkel közös az érdeklődésünk. Ha velük együtt találunk megfelelő irányt, akkor tetteink elől is elgördülnek majd az akadályok és gyümölcsöző együttműködéseket hozhatunk létre. Most minden a kapcsolatainkon, a kapcsolódásainkon, azok minőségén múlik.
Június 5-től kiemelkedően fontos, hogy merjünk változtatni. Tanuljunk tapasztalatainkból, használjuk fel tanulságait és hozzunk bölcs döntéseket életünk irányítását illetően! A legfontosabb, hogy képesek legyünk saját magunkat is felülbíráni, meghaladni. Ez tesz bölcsebbé, ez visz tovább tudatos fejlődésünk útján.
Június 7-től előfordulhat, hogy biztonságérzetünk fordulatot vesz. Akár a párkapcsolatban leljük az érzelmi stabilitást, akár az anyagi javak felhalmozásával érezzük biztonságban magunkat, az érzésünk, illetve konkrét helyzetünk is változáson mehet keresztül. Lehet ez tényleges fizikai változás is. Például, ha eddig nem volt párunk, most jöhet valaki, aki mellett szívesen lehorgonyoznánk. Vagy a meglévő párkapcsolatunk érkezik fordulópontra. Anyagi helyzetünk is formálódhat. A biztonságról alkotott elképzelésünk pedig alakulhat úgy, hogy eddigi „rögeszméinket” feladjuk és valami egészen más alapokra helyezzük a biztonságról szóló nézeteinket. Felismerhetjük, hogy bebetonozott stabilitás nem létezik. A változások közepette kell mindig megőriznünk belső egyensúlyunkat. Természetesen ne azt várjuk el magunktól, hogy rezzenéstelenül megyünk keresztül élethelyzeteink megváltozásán. Szabad tanácstalannak lenni, lehet szomorkodni, ha esetleg válaszút elé érkezünk és nem szívesen válunk meg jól megszokott dolgainktól. De ne sokat időzzünk lehúzó állapotokban! Inkább lássuk meg a lehetőséget, halljuk meg mit diktál a szívünk és legyen bátorságunk lépni! Legalább egyet! Azt a bizonyos első lépést.
Június 9-15.
Június 9-től eljön az ideje, hogy ha eddig nem tettük, akkor most végre kimondjuk érzéseinket. Elsősorban legyünk őszinték magunkkal, de ha szükséges, akkor a tisztázó beszélgetéseknek is teret engedhetünk. A következő bő 2 hétben az érzelmi kapcsolatainkon lesz a hangsúly. Beleértve ebbe a saját lelkünkkel való érzelmi kapcsolódást és a szeretteinkkel való kapcsolódást is.
Június 10-én a Jupiter a Rák jegyébe lép és bő 1 évig halad majd ebben a jegyben. Ezalatt az időszak alatt megtehetünk mindent azokért, akikhez érzelmileg kötődünk. No, nem rájuk tukmálva magunkat. Inkább csak akkor segítsünk, ha kérik. Legjobb, ha találunk közös célokat. Ekkor bármelyikünk érezheti azt, hogy nélküle ez a cél nem valósulhat meg, hiszen szükség van rá a kivitelezéshez, a sikerhez.
Így, ha közösen akarjuk, akkor alkalmas lehet ez az időszak egy új család alapításához, egy új otthon megteremtéséhez. Vagy legalább a terveinket kezdhetjük szövögetni minderről és majd a megvalósítás a jövő évre marad.
Június 11-én 9 óra 44 perckor Telihold lesz. Hittel, optimizmussal töltődhetünk. Nagyobb bátorságot gyűjthetünk a változásokhoz, a változtatásokhoz. Jöhetnek olyan események is, melyek szinte kényszerítenek arra, hogy régi dolkokat, helyzeteket elengedjünk és új célokat keressünk. Lényeges, hogy ezek lehetőleg mással, másokkal közös célok legyenek és ne kizárólag önös érdekeinket szolgálják. Tegyük szebbé környezetünket, legyen az a környezet akár a belső világunk, akár a körülöttünk lévő külső. Higgyünk magunkban, hogy van elég erőnk ahhoz, hogy kimozduljunk a megszokottból és új „kalandra” induljunk.
Június 16-22.
Június 17-től érzéseink már tetteinkben is megnyilvánulhatnak. Egyrészt vezérelhet minket mindaz, ami lelkünk mélyéről fakad. Megmutathatja számunkra azt az irányt, amit képesek lehetünk tiszta szívből elfogadni. Másrészt azoknak is segíthetünk, akik érzelmileg közel állnak hozzánk. De sose feledjük, hogy segíteni akkor lehet igazán, ha kérnek tőlünk valamit. Korántsem biztos, hogy az általunk segítségnek gondolt tetteinkre másnak szüksége van. Lehet, hogy éppenséggel a tehetetlenség vagy az elnyomottság érzését váltjuk ki jóravaló fürgeségünkkel. Ezt pedig jobb elkerülnünk, ha egészséges kapcsolatot szeretnénk.
Június 21-én a Nap a Rák jegyébe lép. Ezzel elérkeztünk a nyári napfordulóhoz. Ezen a napon a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A Nap a Jupiterrel halad együtt a következő hónap első napjaiig. Felerősödhet érzelmi életünk, fókuszba kerülhet a család, a másokról való gondoskodás, az otthon kérdése. Elképzeléseink már nemcsak megszülethetnek a lelkünkben, hanem tettekké is tudjuk formálni azokat. Kimondhatjuk érzéseinket, követhetjük szívünket. Alapíthatunk új családot, vagy épp a meglévőnek kereshetünk új otthont. Bízzunk magunkban, meg fogjuk találni az optimális megoldásokat. Lehet, hogy küzdelmek árán, de sikerrel. Fontos azonban, hogy ne egymással harcoljunk. Keressünk közös célokat, amikért másokkal együtt tehetünk valamit.
Június 23-30.
Június 25-én 12 óra 31 perckor Újhold lesz. A Nap és a Hold együttállásához a Jupiter is csatlakozik. Felerősödhetnek érzelmeink. Tudatosodhat, hogy milyen fontosak számunkra szeretteink. Ideje, hogy megmutassuk valódi önmagunkat, feltárjuk érzéseinket. Természetesen megválogatva, hogy kinek. De magunknak mindenképpen. Nem könnyű folyamat ez, lelki viharokkal járhat. Ha igazán őszinték vagyunk magunkkal, akkor előfordulhat, hogy korábbi elképzeléseink megdőlnek, illúziókká, téves elvárásokká válnak, melyektől érdemes szabadulnunk. Lehet, hogy a lelkünk mélyéről feltörő érzelmektől sebezhetőbbek leszünk, esendőbbnek látszunk majd, de hitelesebbekké, megközelíthetőbbekké és szerethetőbbekké válhatunk. Ha pedig valaki csak azt a szerepelőt szerette bennünk, akinek eddig mutattuk magunkat, azt a szerepet fogadta el, amit eddig játszottunk, akkor bármilyen fájó a búcsú, a megválás a megszokottól, de ne sajnáljuk, hogy az illető távozik az életünkből. Hiszen nem minket, valódi önmagunkat szerette. És jön majd más, aki azt becsüli, akik igazán vagyunk. Egy megtisztulás, egy felszabadulás várhat így ránk. Ne szalasszuk el a lehetőséget.
Június 27-től kimondottan azzal foglalkozhatunk, hogy ezeket a már kényelmetlen, vagy túl régóta vállalt szerepeket magunk mögött hagyjuk. Várhatóan az élethelyzeteinket is éri olyan hatás, ami változtatásra ösztönöz. Ne ijedjünk meg, ha hirtelen kibillent valami biztonságosnak vélt helyzetünkből. Azzal, hogy felvállalhatjuk önmagunkat, csak nyerhetünk. Hallgassunk a szívünkre és csak adjuk azt, ami lelkünk mélyéről fakad.
A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést.
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.
