Asztrológia a mindennapokban

MINDIG CSAK A SZÍVÜNK UTÁN

2022.11.29.

Decemberben is szívünk szerint folytassuk utunkat


December 1-11.
December 1-én és 2-án a Napnak nincs más planétával kapcsolata. Jelzi, hogy most nem az egonkat kell előtérbe helyeznünk, hanem a lelkünket. Ne fejből, hanem tiszta szívből közelítsünk magunkhoz, másokhoz és különböző élethelyzeteinkhez.
A hónap első napjaiban a látszólag hátráló Mars még szemben halad a Merkúrral és a Vénusszal. Ezekben a napokban érezhetünk feszültséget kapcsolatainkban, melyet őszinte szeretettel, nyitottsággal, elfogadással tudunk mérsékelni. Ha valóban a tiszta szeretet és nem különböző érdekek és függőségek kötnek egymáshoz, akkor biztosan kiállja a próbát a kapcsolat. Ha mégis viták robbannának ki, akkor a harcok elmélyítése helyett inkább keressük a változás, az alkalmazkodás lehetőségeit. Igyekezzünk olyan közös célokat, élethelyzeteket találni, melyekben meg tudjuk őrizni identitásunkat, ugyanakkor együttműködhetünk másokkal. Vállaljunk felelősséget, köteleződjünk el, segítsünk önzetlenül! Érezzük meg, hogy az önszántunkból felvállalt kötöttségek fognak igazán szabaddá tenni minket, mert saját döntésünk, szabad akaratunk eredményei.
December 3-tól a Nap is szembenállásba kerül a látszólag hátráló Marssal. Érhetnek minket olyan hatások, történhetnek olyan események, melyeket ellenünk irányulónak, támadónak értékelünk. Célszerű azonban emlékeznünk arra, hogy minden értünk történik. Ha jónak élünk meg egy élethelyzetet, akkor gyakran fel sem merül bennünk, hogy miért van így, csak könnyedén elfogadjuk. Ha valamit „rossz”-nak élünk meg, akkor se felejtsük el, hogy értünk zajlanak az események. Hogy tanuljunk belőlük, hogy fejlődjünk, tudatosabbá, bölcsebbé váljunk és hogy másképp értékeljük életünk jelen pillanatait. A türelem és az alkalmazkodás, a rugalmasság biztos, hogy minden élethelyzetben segít.
December 4-től a Neptunusz látszólag hátráló mozgása véget ér, a planéta egyenes irányba vált. Az elmúlt bő 5 hónapban azon elmélkedhettünk, hogy illúziókat kergetünk-e vagy céljaink tényleg valódiak. Hogy nem csapjuk-e be magunkat álmodozásainkkal? Hogy felismeréseinken keresztül hogyan törhetjük össze téves elképzeléseinket? Hogy le tudunk-e mondani valamiről annak érdekében, hogy másoknak segítsünk vagy hogy önös érdekeink érvényesítése helyett közös célokat valósítsunk meg? Hogy hozunk-e áldozatokat másokért? A Neptunusz előreindulásával már bizonyíthatjuk, hogy mire jutottunk. Hogy mennyire tisztult a kép. Megtanultuk-e az elfogadást, az áldozatvállalást, felismertük-e hogy mi árad tiszta szívünkből, lelkünkből.

 

December 5-11.
December 8-án reggel 5 óra 8 perckor Telihold lesz. A Holdhoz a látszólag hátráló mozgású Mars csatlakozik és mind a Mars-Hold kettős, mind a Nap kedvező fényszöggel kapcsolódik a Szaturnuszhoz. Energiájuk segítségével tudatosíthatjuk eddigi tapasztalatainkat, könnyebben megláthatjuk, hogy mi az a tevékenység, ami lelkünk és sorsunk szerint való. Egyelőre jussunk el a felismerésekig, érleljük türelmesen a belülről jövő érzéseket, gondolatokat, értékeljük a körülöttünk zajló eseményeket. Kezdjük el formálni magunkban, hogy milyen feladatokat nem oldottunk még meg, milyen nehézségekkel nem küzdöttünk még meg. Nem azért, mert nem vagyunk rá képesek, inkább azért mert valamilyen belső gáttal küzdöttünk, netán alulértékeltük magunkat. Döntsük le ezeket az akadályokat és fedezzük fel, hogy milyen területeken tudunk hitelesek lenni, szívből-lélekből cselekedni. Ez fogja számunkra a valódi stabilitást megadni, függetlenül attól, hogy a külső környezetünk mennyire bizonytalan.
December 10-től a Vénusz és a Merkúr továbbra is kéz a kézben járnak, de már földhözragadtabb energiával töltekezve. Megláthatjuk már a következő lépést, legyen szó önértékelésünkről, kapcsolatainkról, vagy akár anyagi helyzetünkről. Lehetőségünk adódik felelős döntést hozni. Elengedhetünk és megszilárdíthatunk. Ledönthetjük belső korlátainkat. Határozhatunk egy kapcsolat megszakítása vagy megerősítése felől. Választhatunk más munkahelyet, hivatást. Az irány rajtunk múlik, mi alakítjuk saját döntésünk és felelősségünk szerint, de természetesen sorsunk keretei közt maradva, mindig az Univerzum rendjéhez igazodva.
December 11-én megszűnik a Szaturnusz és az Uránusz július vége óta tartó feszült fényszögkapcsolata. Találkoztunk már a két planéta ezen konstellációjával 2020. tavaszán, 2021. első felében és végén, valamint 2022. elején. Ezen időszakokban általában valamilyen korlátozást, szigorítást kellett megélnünk. Hol pandémiának, hol inflációnak hívták ezeket a korlátokat. De alapvetően lényegtelen az ok, a hangsúly azon van, hogy mire tanítottak ezek a helyzetek. Egyrészt arra késztettek, hogy felelősséget vállaljunk másokért. Akár azzal, hogy önként vállaltunk kötöttségeket, akár azzal, hogy önzetlenül segítettünk. A szabadság és a kötöttségek összhangba hozása volt a feladat. Remélhetőleg már „rutint” szereztünk az eddigiekből és bármi is történt, képesek voltunk egy olyan belső szabadság megteremtésére, melyet minden körülmények között, a legnagyobb nyomás alatt is meg tudtunk őrizni. Ugyanakkor elsajátíthattuk azt is, hogy hogyan működjünk együtt másokkal, hogyan alkossunk úgy egy közösséget, hogy már nem a saját eredményeink fontosak. Nem az egonk hízlalása, az egyéni dicsőség learatása, hanem a közös sikerek elérése a cél. De legfőképp az, hogy szeretetben és harmóniában töltsük együtt földi időnket.

 

December 12-18.
December 14-től a Nap és a látszólag hátráló Mars szembenállása megszűnik. Belső feszültségünk enyhül és esetleges külső vitáink, összetűzéseink is megszűnhetnek. Egyre inkább képesek leszünk alkalmazkodni a külső körülményekhez, a sorsunkhoz.
December 17-től a Nap a Neptunusz és a Jupiter kettősével zár be feszült fényszöget. A következő néhány nap annak kedvez, hogy átadjuk magunkat a sorsnak, megtanuljunk együttműködni, együtt élni az eseményekkel. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak sodródunk az árral. Az év végéhez közeledve felismerhetjük, hogy hogyan lehet felelősséggel felvállalnunk mindazt, ami nekünk rendeltetett és hogyan lehet tudatosan cselekednünk. Ha kell, változtassunk élethelyzetünkön. De most már tapasztaltabban, illúzióktól mentesen, bölcsen irányítva életünk hajóját.

 

December 19-25.
December 19-től a Vénusz és a Merkúr kettőse a Felszálló Holdcsomópont és az Uránusz duójával kerül kapcsolatba. Elkerülhetetlen, sorsszerű változásokkal szembesülhetünk akár a kapcsolatainkat – elsősorban a párkapcsolatunkat -, akár az anyagi helyzetünket illetően. De, mint mindig, most sem szükségszerű, hogy fizikai szinten is váratlan meglepetés érjen. Mi magunk is változhatunk szemléletmódunkban, korábbi gondolatsémáinkat, életfelfogásunkat megreformálva. Rajtunk múlik, hogy a kapcsolatainkban hogy reagálunk a másikra. Fontosnak tartjuk-e, hogy mindig nekünk legyen igazunk, bosszankodunk-e apró-cseprő dolgokon, vagy inkább magát a kapcsolatot helyezzük fókuszba és megtaláljuk a másik „kincseit”? Netán épp egy zsíros állásajánlatot utasítunk vissza pont azért, mert többre becsüljük a szeretteinkkel töltött időt, mint a pénz hajszolását. Vagy lehet, hogy épp egy munkahelyi változás ébreszt rá arra minket, hogy kire számíthatunk és mi képvisel valódi értéket életünkben.
December 20-án a Jupiter ismét a Kos jegyébe lép. Ebben az évben május 11-től már kaphattunk ízelítőt ebből az energiából Az utóbbi szűk 2 hónap kivételével ugyanis a Jupiter már járt a Kos jegyben. Mint májusban, most is az érzelmekkel, elfogadással, önfeláldozással jellemezhető Halak jegyből a harcias, kezdeményező, irányító Kos jegyébe lép. A Kos Jupiter ereje alapvetően azt segíti, hogy meggyőződésünk szerint tudjunk cselekedni. Arra azonban ügyeljünk, hogy ez ne fajuljon valamiféle „vallásháborúvá”. Tartsuk magunkat hitünkhöz, értékrendünkhöz, de ne ítéljünk el mást azért, mert a miénkkel nem egyező világszemlélettel rendelkezik. Az eltérőt, a különbözőt ne csak saját esetünkben fogadjuk el, toleráljuk mások másságát is. Nem kell vele azonosulnunk, ha nem egyezik saját értékrendünkkel, de harcolni sem kell ellene. Csak fogadjuk el létezését úgy, hogy közben kitartunk saját meggyőződésünk mellet. Vegyük azonban észre, ha a különböző szemléletmódok esetleg ki tudják egészíteni egymást. Hiszen lehet, hogy abból valami új, életképesebb, hatékonyabb, értékesebb születhet.
A Kos Jupiter energiájával 2011-ben találkozhattunk utoljára. Ekkor azonban a többi planétával való együttes hatásaként saját döntéseink elfogadása volt fókuszban. Most inkább egyfajta megbékélésről, békés egymás mellett élésről van szó. Arról, hogy saját helyzetünkért ne a külvilágot, másokat, a körülményeket okoljuk. Merjünk kiállni magunkért, de ne mással harcoljunk, hanem valami érdekében cselekedjünk. Azt viszont teljes meggyőződéssel.
Ahogy azt sokszor emlegetem, a Szaturnusz helyzete jelöli a feladatokat, a Jupiter pedig a megélés módját. Érdekességként szeretném feleleveníteni, hogy 1963. április közepe és 1964. április közepe között volt a Szaturnusz és a Jupiter hasonló helyzetben, mint ahol az elkövetkező 1 évben lesznek. Ebben az időszakban adta ki XXIII. János pápa „Békét a földön” enciklikáját és számos nemzetközi egyezmény született az atomrobbantások megszüntetésére vonatkozóan. Sajnos azonban ekkor gyilkolták meg Kennedy elnököt is. Feltehetőleg mi nem leszünk aktív cselekvői nagy horderejű, világméretű történéseknek. S ha a nemzetközi eseményeket nem is tudjuk befolyásolni, mégis kellően sokat tehetünk magunk és környezetünk jólléte érdekében, ha a Kos tettrekészségét közös célok eléréséhez és nem az egymással való csatározáshoz aknázzuk ki.
December 21-én a Nap a Bak jegyében folytatja útját. Egyben ez a téli napforduló ideje is. Ezen a napon a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka. A jó hír azonban az, hogy innentől kezdve hosszabbodnak a nappalok, haladunk a fény felé. A Nap és a Jupiter a következő 1 hétben még továbbra is feszült fényszöget zár be, de már az eddigiekhez képest más minőségben, más energiával. Arra ösztönöznek, hogy közös célokat találjunk, melyekért közösen tehetünk. Olyan célokat, amelyek valami megteremtését, sorsunk beteljesítését támogatják.
December 23-án 11 óra 17 perckor Újhold lesz. Tökéletes időzítés egy új cél kigondolásához. Bár a Mars még látszólag hátráló mozgású, ezért még nem a megvalósítás ideje jött el, csak a tervezgetésé. Engedjük útjára azokat a belső és külső akadályokat, amik gátolják terveink beteljesítését. Érezzünk azonban rá, hogy mi van összhangban az Univerzum rendjével, a nekünk szánt sorssal és ennek megfelelően töprengjünk jövőbeli elképzeléseinken. Hiszen: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” S ennyi muníció éppen elég ahhoz, hogy átszellemülten, felkészülten érkezzünk a karácsonyhoz.
December 24-én és 25-én gyökeresen változtathatunk kapcsolatainkon. Megalapozhatjuk elfogadással, feltölthetjük szeretettel kötődéseinket. A múltban kialakított elképzeléseinket a kapcsolatokról, a biztonságról, az anyagiak szerepéről most teljes mértékben átformálhatjuk. Rátalálhatunk mindezek valódi helyére, örömünk igaz forrására.

 

December 26-31.
December 26-án is még átélhetjük az előző napok szeretetteljes energiáit. Felismerhetjük mennyire fontos, hogy kik vesznek körül minket. Hogy lehetünk egymás segítői, támaszai, társai anélkül, hogy bárki felülkerekedne vagy kihasználná helyzetünket. Kölcsönösen és önzetlenül adhatunk egymásnak és a legkevésbé sem gyengeség elfogadni a segítséget, legyen az bármilyen jellegű is.
December 30-án a Merkúr látszólag hátráló mozgásba kezd és majd január 19-én fordul ismét egyenes irányba. Még mielőtt kényelmesen belehelyezkednénk egy új helyzetbe, vagy netán elmulasztottuk volna kihasználni a karácsonyi energiákat, most lehetőségünk lesz egy kis visszatekintésre. A következő 3 hétben a kapcsolatok, gondolkodásmód, a kommunikáció bolygója egy értékelő, befelé forduló időszakra késztet. Különösen a párkapcsolatokról kialakított elképzeléseinken célszerű újra elméláznunk. Érdemes átgondolnunk hogyan vélekedünk bizonyos dolgokról, élethelyzetekről, kapcsolatainkról. Mit jelent számunkra a szeretet? Mi a szeretetnyelvünk? Hogyan viselkedünk, milyen mintákat követünk? Mit közvetítünk, képviselünk a környezetünkben, a világban? Mi az, amihez meggyőződéssel, hittel ragaszkodunk és mit tudunk elengedni? Tudunk-e alkalmazkodni? Képesek vagyunk-e változtatni a megszokott dolgokon? Ebben a kb. 3 hetes időszakban ezeken a témákon elmélkedhetünk. Ne lepődjünk meg, ha felbukkannak régi ismerősök, egy-egy eseménnyel kapcsolatban visszatérő érzéseink vannak. Most reagálhatunk másképp, értékelhetjük másképp az adott helyzetet, hogy a Merkúr egyenes irányba fordulása után már tapasztaltabban, bölcsebben folytathassuk mindennapjainkat.


A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést. 
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu