Asztrológia a mindennapokban

MÉG MINDIG NEM A TETTEK IDEJE!

2018.03.09.

Inkább találjuk meg önmagunkat!

Március 11-én a Jupiter már hátrafelé halad. Július 10-ig ad időt arra, hogy újra átgondoljuk mit és hogyan tudunk elfogadni, mivel tudunk azonosulni, kivel tudunk összehangolódni, egységet alkotni. Egyre többen panaszkodnak fáradtságra, kimerültségre, enerváltságra. Nem is csoda, hiszen még mindig nem a nagy aktivitás, a tettek idejét éljük. Inkább sarkallnak az Égiek egyfajta befelé fordulásra, önmagunk megismerésére. Arra, hogy felfedezzük magunkban is a világ polaritását. Azt, hogy ahogy kint, úgy bent, vagy hogy nincs jó és rossz. Ha mégis ragaszkodunk ez utóbbi fogalmakhoz, akkor ismerjük fel, hogy mindkettő megvan bennünk is. A következő két hónapban a Plútó és a Jupiter egymást támogatva segít felszínre hozni mindazt, ami már nem szolgálja lelki fejlődésünket. Nem könnyű feladat szembenézni önmagunkkal, meglehet, hogy egyszercsak rádöbbenünk, hogy nem is a külvilágban kell keresnünk azt, hogy mit nem tudunk elfogadni. Lehet, hogy épp saját magunkban van az a kis szeglet, ahova mindent besöpörtünk és amire nem szívesen nyitunk ajtót. De most itt a lehetőség a változásra, a gyógyulásra. Lehetünk rugalmasabbak, nyitottabbak, elfogadóbbak. Persze járhat ez a folyamat azzal, hogy türelmetlenek  is vagyunk akár magunkkal szemben, akár a körülöttünk lévőkkel. Gyakrabban pattanhatnak ki viták, amelyben még régi rutinunk mentén ragaszkodunk igazunkhoz, mert az gondoljuk, hogy csak így őrizhetjük meg tartásunkat, így védhetjük meg egonkat. De még mielőtt tönkretesszük, vagy megszakítjuk kapcsolatainkat, gondoljuk végig miről árulkodik az adott helyzet, mit akar üzenni a lelkünk.

Március 13-tól felelősségteljes felnőtt mivoltunkra kíváncsiak az Égiek. Arra, hogy képesek vagyunk-e kilépni gyermeki álomvilágunkból, el tudjuk-e engedni ösztönszerű dacos viselkedésünket és érett felnőtt emberként vállaljuk-e a véleményünket. De ne azért tegyük ezt, hogy újabb vitákat generáljunk, hanem azért, hogy közösen megbeszélve a problémákat, a sérelmeket, egy új és kedvezőbb helyzetet teremtsünk. Ne csak nekünk elfogadhatóbbat, hanem olyat, amiben mások is jól érezhetik magukat. Tegyük ezt elsősorban magunk miatt és bízzunk a többiekben, hogy ők is képesek velünk változni.

Március 15. egy hagyományosan forradalmi nap. Most is alkalmas időpont erre, de most a lelkünk, a belső énünk forradalmának kedvez. A függetlenséget nem a külvilágban kell kivívnuk. Az elengedést sem a környezetünkben kell megvalósítanunk. Egy belső átalakítást érdemes végeznünk, aminek eredményeképpen már nem szolgáltatjuk ki magunkat mások megítélésének, nem függünk mások véleményétől. Elengedjük régi sémáinkat, elfogadjuk magunkat teljes valónkban, hogy mind magunkkal, mind a külvilággal egységben, de már szabadon szőjük terveinket, éljük tovább életünket.

Március 17. is egy kiemelt napnak ígérkezik. Kora délután Újhold lesz a Halak jegyében. Ideális a meditáláshoz, lelkünk titkainak megismeréséhez, felszínre hozatalához. De ha valakitől távol áll, hogy a szoba sarkában törökülésben lehunyja a szemét, akkor csak figyelje magát, mire hogy reagál a nap folyamán. Ne adjunk jó, vagy rossz minősítést reakcióinknak, csak egyszerűen szemléljük.
Kora este pedig a Mars lép a Bak jegyébe, ahol azért nem virgonckodik. A Mars tüzes bolygó, a Bak pedig földies jegy. Olyan, mintha homokban raknánk tüzet, amit időnként a szél ráfúj a rakásra, hogy kioltsa azt, ami már egész jól lángra kapott. Mintha minden igyekezetünk hiábavaló lenne, újra csiholjuk a kialudt részt, majd a homok ismét elfojtja. Még mindig nem a valódi tettek ideje ez. Inkább lépjünk egyet hátra és hagyjuk meg a Sorsnak, hogy megmutassa mit szeretne. Hagy parazsat, amit újra lángra tudunk lobbantani, vagy itt és most eloltja tüzünket és keresnünk kell egy másik helyet, ahol ismét loboghatunk? Persze nem könnyű őrizetlenül hagyni a lángot. Idegesek lehetünk, aggódhatunk, hogy most mi lesz. Zavarhat a tehetetlenség érzése is, hogy esetleg már megint hiába öltük energiánkat, időt, fáradtságot nem kímélve.

Március 19-től még a Szaturnusz is lefogja Marsunk kezét, egészen április 18-ig. Tovább erősödik bennünk a tehetlenség érzése. Zavarodottak, kétségbeesettek lehetünk. De mondjuk ki, ha így van. Beszéljünk érzéseinkről, legalább ezzel könnyítsük helyzetünket.

Március 20-án az esti órákban a Nap átlépi a Tavaszpontot, a Kos jegyébe lép. Végre itt van már a csillagászati tavasz is. Azt gondolnánk, hogy most már aztán a tettek mezejére léphetünk. Hát nem. Még mindig a belső vívódásoké a terep. A régi, megkövült helyzeteink, vagy elavult megközelítéseink elengedése, kimozdulás a “komfortzónából” a cél. Merjünk változni, változtatni! Csak a valódi értékekhez ragaszkodjunk és találjuk meg ezekben biztonságunkat!


A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést. 
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu