Asztrológia a mindennapokban

HITELES ÖNVALÓNK

2021.07.30.

Augusztusban is azt a lelket keressük, akik valójában vagyunk


Augusztus 1-8.
Augusztusban továbbra is az a feladatunk, hogy magunkra találjunk.  Hogy elengedjük azt, ami nem a miénk, amivel csak kínlódunk és hitelesen felvállaljuk mindazt, amit a lelkünk súg. Azt az élethelyzetet, amiben teljesnek, elégedettnek és főként felszabadultnak érezzük magunkat. Lehet ez a legkeményebb leterheltség, elkötelezettség, ha mégis szabadon szárnyal a lelkünk.
A hónap első hetének végéig a Nap és a Merkúr kéz a kézben haladnak majd. Párosuk segít megtanulnunk és tudatosítanunk azt, hogy bár egonkra szükségünk van, de kapcsolatainkat nem szolgálja, ha túl nagyra növesztjük. Az ego nem a valódi énünk. Uralkodása, akaratossága ugyan természetéből adódik, de ne tegyük magunkévá hatalmi törekvéseit, „mindig nekem van igazam” megközelítését. Használjuk arra, amire való. Arra, hogy megvalósítsuk elképzeléseinket, megteremtsünk dolgokat. Nem másokon átgázolva, másokat lenyomva, hanem kreatívan, tudatosan használva adottságait. Ha erről a törvényszerűségről netán megfeledkezünk, akkor könnyen találhatjuk magunkat olyan helyzetben, ami csalódást okoz, amit valahogy másképp terveztünk, másképp képzeltünk. Amit korlátozónak, akadályozónak élünk meg.
Továbbra is érdemes emlékeztetnünk magunkat az Uránusz energiájára. Ez most könnyen kimozdíthat szikla-szilárdnak vélt helyzetekből, hirtelen változást hozhat anyagi állapotunkban is. Párkapcsolatunkra is kihathat, például egy váratlan esemény kapcsán generálhat változást. Ne gondoljunk rögtön negatívumokra, hiszen egy örömteli dolog, például egy régóta várt gyermek megfoganása is gyökeresen átalakíthatja a kapcsolatunkat.
Augusztus 7-től kb. 1 héten át a Merkúr és a látszólag hátráló Jupiter egymással szemben haladnak. Ráció és hit, tanulás és tanítás, felszínes ismeretek és szellemi elköteleződés, „mindent én tudok jobban” szemléletmód és az elfogadás energiái feszülnek most egymásnak. A feszültség feloldását pedig a Plútón keresztül, gyökeres változással, régi sérelmeink orvoslásával, sebeink begyógyításával érhetjük el. Ehhez nyitottságra, önzetlenségre, áldozatkészségre lesz szükségünk, melyet a Neptunusz energiája képes biztosítani számunkra.
Augusztus 8-án délután 4 óra előtt 10 perccel Újhold lesz. A Nap és a Hold együttállása most ahhoz ad erőt, hogy képesek legyünk egy újjászületésre, egy új lelki és szellemi egység megteremtésére, mély érzelmi és intellektuális változásra, egy új korszak elindítására. Egy olyan új „időszámítás” kezdete lehet ez az időpont, amikortól már tudjuk magunkat definiálni, megalkotni. Kilépni egy régi gondolatsémából, továbblépni egy elköteleződés irányába, legyen az egy emberi kapcsolat, egy hivatás vagy bármilyen elhatározás, amit eddig nem mertünk felvállalni. De mindenekelőtt legyünk hűek magunkhoz, becsüljük, értékeljük saját magunkat, törekvéseinket.

Augusztus 9-15.
Augusztus 9-től három hónapon át lesz a Szaturnusz és a Neptunusz egy olyan fényszögkapcsolatban, ami ahhoz ad erőt, hogy képesek legyünk felelősséget vállalni, elköteleződni. Ha tudunk önzetlenül, odaadóan „beleállni” a Sorsunkba, akkor sosem fogjuk azt érezni, hogy áldozatai vagyunk egy helyzetnek, vagy épp csalódást okoz valami. Fogadjuk azt ami jön és igyekezzünk rugalmasan alkalmazkodni hozzá.
Augusztus 12-től kb. 2 héten keresztül a Merkúr és a Mars halad kéz a kézben. Amit kigondolunk, azt „meg is cselekedhetjük”. Ez az időszak kedvező ahhoz, hogy gyakorlatias észjárással megtervezzünk dolgokat és meg is valósítsuk azokat. A Merkúr-Mars kettőse egy feszült, de teremtő fényszögbe kerül a Felszálló Holdcsomóponttal. Minden olyan dolgot, mely illeszkedik sorsunkba, amit hitelesen tudunk képviselni, ami irányába el tudunk köteleződni, azt most meg is tudjuk teremteni. Sokszor könnyebb külső tényezőkre, emberekre, eseményekre hárítani a felelősséget, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük. Most ráláthatunk arra, hogy mik azok a valódi gátak - leginkább belülről, magunkból fakadnak – amiket átlépve elindulhatunk kiteljesedésünk útján.
Augusztus 13-tól a Nap és a látszólag hátráló Jupiter szembenállásba kerülnek. Segítenek felismerni azt, hogy a kiteljesedés nem anyagi síkon, az ego útján, nagyságát hangsúlyozva érhető el, hanem egy szellemi és lelki úton, az Univerzumba vetett hiten keresztül. Felismerve annak törvényszerűségeit, azt, hogy minden úgy jó, ahogy van, ahogy történik.  Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor megtalálhatjuk saját helyünket is. Eljuthatunk egy boldog, vágyaktól mentes állapotba. Ami persze nem azt jelenti, hogy aszkéta módjára egész nap elmélkedünk a szobánk sarkában. Ha megtetszik egy új ruha, kocsi, ha szeretnénk elutazni valahova és van lehetőségünk mindezekre, akkor tegyük meg. De ne ez vezérelje életünket. Ne érezzük rosszul magunkat, ha nem futja rá. Örüljünk annak, ami van. Beszélgessünk családtagjainkkal, barátainkkal, olvassunk egy könyvet, kössünk csokrot réti virágokból, csináljunk bármit, amitől feltöltődünk, ami örömet szerez.
Augusztus 14-től kb. 2 héten keresztül az Uránusz és a Mars kapcsolódásának köszönhetően azt érezhetjük, mintha időről időre lökdösne minket valaki, hogy lépjünk már ki a megszokott kerékvágásból, gondolat- és viselkedésmintákból és haladjunk tovább, változtassunk szemléletmódunkon, élethelyzetünkön, mindazon, amibe már nagyon beleragadtunk. Bízzunk abban, hogy mindez azért történik, hogy végre elkezdjük a saját életünket élni. Nem másét, nem egy álomvilágét, hanem a magunkét. Azt, ami nekünk rendeltetett.

Augusztus 16-22.
Ezen a héten továbbra is ahhoz kapunk segítséget, hogy önmagunkra leljünk. Ha még mindig abban a hiszemben vagyunk, hogy erőből mindent meg tudunk oldani, akkor érhetnek meglepetések. Viszont, ha át tudjuk adni magunkat a Sorsnak, Univerzumnak, Istennek (kinek melyik világnézet közelállóbb), akkor könnyebben észrevehetjük a jeleket, amik sorsunk megélése és önmagunk megtalálása irányába terelnek.
Jöhetnek felismerések, új ötletek, amik támogatást nyújtanak, visznek előre, tudatos cselekvésre késztetnek. Ne kapkodjunk, csak tervezetten, megfontoltan tegyünk bármit. És főként úgy cselekedjünk, hogy azzal segítsünk másokat is. Nem kell mindannyiunknak Teréz anyává válnia, a világot megváltania. De egy mondatát mégiscsak idézném: „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.” Ez most a lecke.
Augusztus 17-től kb. 1 hétig a Vénusz, a látszólag hátráló mozgású Szaturnusz és a Felszálló Holdcsomópont kapcsolata segít rátalálnunk arra a módra, arra a feladatra, ami nekünk való, ami szívbőljövő, amit önzetlenül, szeretettel tudunk képviselni. Gyógyító, erőt adó energiákat kapunk.
Augusztus 21-től az Uránusz látszólag iránytvált. Látszólag hátráló mozgásba kezd, amit egészen 2022. január közepéig tart, majd ismét előre indul arról a pontról, ahol május első napjaiban járt. Érdemes visszatekintenünk erre a 3,5 hónapra és azt számbavenni, hogy milyen váratlan fordulat következett be az anyagi biztonságunkat, az érzelmi stabilitásunkat illetően. Voltak-e ezzel kapcsolatos vissza-visszatérő problémáink? Hogyan kezeltük ezeket a helyzeteket? Milyen reakciót váltott ki belőlünk egy-egy esemény? Megváltunk-e valakitől, vagy valamitől, amit esetleg megbántunk? Vagy épp beleragadtunk egy kapcsolatba, egy helyzetbe, egy gondolatsémába, amiből próbált a Sors kilökdösni, de mi mégsem mozdultunk? A következő 5 hónapban ezekre a kérdésekre kereshetjük a válaszokat.
Augusztus 22-én délután 2-kor Telihold lesz. A Nappal szembenálló Hold a Jupiterrel áll majd együtt. Elfogadóbbá, belátóbbá tehet minket ennek a Teliholdnak az energiája. Ráláthatunk régi sérelmeinkre, lelki sebeinket gyógyíthatjuk. Megerősíthetjük lelkünket, az Univerzumba, a Sorsunkba vetett hitünket. Mindez szükséges ahhoz, hogy merjünk változni, változtatni és önmagunk lenni. Hogy hazataláljunk. Hogy felvállaljuk és bátran megmutassuk azt a lelket, aki valójában bennünk lakozik.

Augusztus 23-31.
A hónap végéig, a Merkúr és a látszólag hátráló Neptunusz szembenállásának köszönhetően lehetünk kicsit szétszórtabbak, figyelmetlenebbek. Ugyanakkor kiváló időszak ez arra, hogy ne a külső történésekre figyeljünk, hanem belső folyamatainkra. Merjük őszintén bevallani magunknak, ha valamelyik életterületünkkel kapcsolatosan illúziókat kergettünk! És merjünk változtatni is ezen. Ehhez a Plútó lesz majd segítségünkre. Kapcsolódása a Merkúr és a Neptunusz szembenállásához támogatja a gyökeres átalakulás lehetőségét.
Érdemes azonban arra figyelnünk, hogy a Merkúr és a Neptunusz szembenállásakor gyakrabban fordulnak elő félreértések, véletlen, vagy akár szándékos félrevezetés. Ezért a magunkba révülés mellett fordítsunk figyelmet arra is, hogy ki és mit mond nekünk. Inkább gondoljuk át többször is a hallottakat, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljünk, vagy csalódás érjen bennünket.
A Mars kicsit hosszabban, szeptember közepéig halad szemben a látszólag hátráló Neptunusszal, mely olyan érzést kelthet bennünk, hogy nem is tudjuk mihez kezdjünk, merre induljunk. Vagy azért, mert nem látjuk tisztán célunkat, vagy épp azért, mert annyi minden vonz, hogy nem tudunk választani a sok irány közül. Az is előfordulhat, hogy képtelenek vagyunk elengedni valami régit és elindulni egy új felé. Hagyjunk időt magunknak, hogy érlelődjenek, körvonalazódjanak körülöttünk a dolgok. Hogy meglássuk azt az új értelmet, új területet, ami lelkünk szerint való.
Augusztus 24-től a Jupiter beékelődik a Neptunusz és a Plútó fényszögkapcsolatába, támogatva az említett paradigmaváltást. Ne aggódjunk, ha most még bizonytalanok vagyunk, vagy fogalmunk sincs mihez kezdjünk. Kb. 3 hónapig segíti majd irányváltásunkat a három planéta együttesének energiája. Addig is figyeljük megérzéseinket, álmainkat, a felbukkanó jeleket, lehetőségeket. S ha valamelyiket szívből el tudjuk fogadni, akkor próbáljuk ki, ragadjuk meg. Természetesen most sem arról van szó, hogy mindenáron másik párt, másik munkahelyet, másik lakást stb. kell keresnünk. De mindenképp szükségessé válik a meglévő dolgok másfajta megközelítése, egy új szemléletmód, egy új hozzáállás. Olyan, amiben hitelesek, önazonosak lehetünk.



A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést. 
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu