Asztrológia a mindennapokban

ÉRZELMEK TENGERÉN

2022.07.01.

Júliusban érzelmi kapcsolatainkat erősíthetjük


Július 1-10.
Július első napjaiban gyökeresen változtathatunk vágyainkon, hozzáállásunkon. Átgondolhatjuk, hogy milyen életterületeken vittük túlzásba a nagy akarást, mikor és kivel szemben vívtunk csatákat, bizonygattuk igazunkat csak azért, hogy mi kerekedjünk felül. Most is érezhetjük ezt a csipkelődő, beszólogatós hangulatot, de legyünk tudatában annak, hogy ez az érzés valójában nem a külvilágról, nem egy külső személyről szól, hanem rólunk. Belső harcunkat kell vívjuk, ha mégoly viharos időszakot jelent is ez most számunkra. Lássuk meg a fejlődés, az újrakezdés, egy más megközelítés lehetőségét és a parttalan viták helyett fordítsuk energiánkat az önvizsgálat vagy valamilyen építő jellegű tevékenység irányába. Ha mégis szükségünk van arra, hogy a felgyülemlett feszültséget levezessük, akkor sportoljunk valamit, végezzünk komolyabb erőfeszítést igénylő fizikai tevékenységet. Habár ezek nem helyettesítik a belső átalakulást, de segítenek mederben tartani túláradó energiánkat. Ha pedig nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, akkor tisztábban láthatjuk helyzetünket, hogy mi is okoz belső konfliktust számunkra. Általában egy félelem, vagy egy beteljesületlen vágy, egy illúzió a valódi forrása haragunknak, melyért sokszor egyszerűbbnek tűnik mást okolni, mint megküzdeni saját magunkkal és változtatni szemléletmódunkon vagy élethelyzetünkön.
Július 5-től a Mars tüzes Kos energiája már csillapodik és felváltja a Bika kitartó, lassan, de biztosan megvalósító ereje. Előtérbe kerül a biztonság, a kitartás, a lépésről lépésre haladás. A Rák jegyébe lépő Merkúrral való kapcsolódása kihangsúlyozza érzelmi kötődéseinket. Számba vehetjük, hogy mi mindent tudunk tenni családi és egyéb érzelmi kapcsolatainkért. Egyáltalán, ki és mi az, akihez/amihez valóban érzelmi szálak fűznek? De saját lelkünk igényeit is feltérképezhetjük. Mire van szükségünk ahhoz, hogy stabilnak érezhessük magunkat, hogy biztonságérzetünk megerősödjön?
Július 7-től az Uránusz a tőle megszokott módon borzolhatja kedélyünket, bosszanthatja egonkat. Változásra késztethet érzelmi kapcsolatainkat illetően. Ha azt gondoltuk netán, hogy mi mindent megtettünk a másikért, gondoskodtunk róla ha akarta, ha nem és ő egy „hálátlan dög”, hogy ezt nem értékeli, akkor ezen a hozzáállásunkon bizony módosítanunk kell. Hiszen egy ilyen megközelítés inkább a másik birtoklásáról, a saját fontosságunk túlhangsúlyozásáról szól, mintsem a valódi önzetlen segítségről. De az érzelmek területén üzletnek sincs helye. Ne azért tegyünk másokért, hogy visszakapjunk valamit. Üzletet lehet kötni valamilyen céllal, örülhetünk is az eredménynek, de családi és érzelmi kapcsolatainkban inkább csak adjunk. Ha a másik úgy gondolja, hogy ő is ad, akkor fogadjuk szeretettel. De ne a lehetséges „haszon” reménye motiváljon minket ezekben a kapcsolatokban, hanem a szeretet.
Július 10-től 10 napon át halad a Merkúr és a Nap kéz a kézben a Rák jegyében. Méginkább fókuszba kerülnek érzelmi kapcsolataink. Érdemes lelkünk mélyére ásni, engedni, hogy tudatosodjanak érzéseink és az sem árt, ha ezekről beszélni is tudunk. Elsősorban magunk előtt valljunk színt, majd megértve feltörő érzéseinket beszélgessünk erről mindazokkal, akik szívünkhöz közel állnak. Legyünk azonban nyitottak mások érzéseire is. Igyekezzünk megérteni mit vált ki belőlük egy-egy élethelyzet. Miért úgy reagálnak, ahogy. A kölcsönös kommunikáció most sokat segíthet saját magunk és egymás megértésében. De főleg azt ne felejtsük, hogy bármi is zajlik körülöttünk, bárhogy is változik a világ, azok a kapcsolataink értékelődnek fel, nyújtanak biztonságot, stabilitást, amikben érzelmi szállal kötődünk. Minden egyéb eltűnhet, kikerülhet életünkből, jön helyette más, de a szeretetteljes kapcsolatainkra mindig számíthatunk.

 

Július 11-17.
A hét kiemelkedő időpontja a hét közepén, konkrétan július 13-án este 8 óra 38 perckor bepontosodó Telihold. Valójában az egész hetet ez az energia hatja majd át, hiszen a Telihold energiája már 2-3 nappal a Nap és a Hold pontos szembenállása előtt és után is érezhető. Ennek a Teliholdnak az ereje segít lelkünk mélyére ásni, lebontani azokat a falakat, melyekkel körülbástyáztuk szívünket. Megnyílhatunk, felszínre hozhatunk elásott érzéseket. Megkövült érzelmeinket lágyíthatjuk. Bekövetkezhetnek olyan nem várt fordulatok életünkben, melyek segítenek ebben az „olvadásban”. Kerülhetünk olyan helyzetbe, ahol szükség lesz érzéseink megmutatására, szívünk, lelkünk kitárására. Felismerhetjük, hogy mi az, ami mulandó és mi az, ami örök értéket képvisel az életünkben. Elsősorban saját lelkünk gyógyítására használjuk ezt az energiát. Ne mást, vagy a körülményeket okoljuk azért, mert bezártuk magunkat, elidegenedtünk másoktól. Lássuk be, hogy ez saját döntésünk volt és változtassunk rajta. Szeretni sosem késő.
A Telihold erejével egész héten erősen formálhatjuk elképzeléseinket, alakíthatjuk szemléletmódunkat és átformálhatjuk lelki kapcsolódásainkat. Szeretettel és az elfogadás képességével tölthetjük meg lelkünket.


Július 18-24.
Július 18-án a Hold és a Neptunusz kedvező fényszöget vet a Nap-Merkúr kettősére, a Vénusz pedig a Rák jegyébe lép. Kedvező ez a nap a lelki feltöltődéshez, a kapcsolataink szeretettel való „gyógyításához”. Érdemes hallgatnunk a szívünkre, figyelnünk álmainkat, a napközben bevillanó képeket és megfejtenünk lelkünk üzenetét. Feltörhetnek régi érzések, sérelmek, akár régen megszakadt kapcsolatok is felbukkanhatnak, melyek rendbetételére, harmonizálására most kiváló lehetőség adódik. Ne szalasszuk el! Bocsássunk meg! Akár magunknak, akár másnak. Hiszen, ha haraggal, sértettséggel emésztjük magunkat, azzal kizárólag magunknak ártunk sohasem másnak.
Július 20-tól egy jelentős bolygókapcsolat hívja fel magára a figyelmet. A Mars és az Uránusz jár majd együtt augusztus közepéig és a Felszálló holdcsomóponthoz is kapcsolódnak. Energiájuk a hónap utolsó és augusztus első napjaiban éri el csúcspontját. Felerősíthetik bennünk a szabadság utáni vágyat, kibillenthetnek biztosnak vélt helyzetünkből. Vitákra, hirtelen változásra sarkallhatnak. Mintegy próbára teszik kötődéseinket. Megkérdőjelezhetik, hogy valóban ott van-e számunkra az érzelmi biztonság, a szó tágabb értelmében vett otthon, ahol mi gondoltuk. Természetesen megnyugvást jelent egy harmonikus külső kapcsolat, de a valódi stabilitást belső egyensúlyunk jelenti. Ha nem függőségi a másokkal való viszonyunk, hanem felelősségteljesen, tudatosan köteleződünk el, akkor nincs mitől tartanunk. A Mars és az Uránusz bosszantó, feszültséget keltő energiája nem kezdheti ki szeretettel teli kapcsolatainkat. De nem árt azért résen lennünk, ha azt vesszük észre a következő 3 hétben, hogy egyre több dolog idegesít bennünket, mintha mindenki megbolondult volna és csak azon mesterkedne, hogy hogyan tud borsot törni az orrunk alá. Álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel a kérdést, hogy MIÉRT? idegesít minket az adott személy vagy esemény. Lássuk be, hogy ha felismerjük a bennünk rejlő okot, esetleg valamitől való félelmet és tudatosítjuk annak forrását, azzal lelkünket erősíthetjük. Legyünk hálásak ezért a „bosszantónak”!
Július 21-től a Jupiter és a Merkúr kapcsolata felerősítheti bennünk a nagyravágyás, a felsőbbrendűség érzését. Természetesen nem az a feladatunk, hogy ebben lubickoljunk. Inkább annak elsajátítása lehet cél, hogy hogyan tudunk úgy tenni másokért, hogy azzal elismerést vívjunk ki. Nem erőből kikényszerítve, hanem azáltal elnyerve a megbecsülést, hogy a legnagyobb természetességgel segítünk másokat.
Július 23-án a Nap az Oroszlán jegyébe lép. Ez saját jegye, itt érzi legjobban magát. Fokozza teremtő, kreatív energiánkat, életerőt ad. Ugyanakkor egonk túlértékelésére is hajlamossá tehet. Az pedig éppen csökkenti annak esélyét, hogy önmagunkat adhassuk és hogy kreativitásunk szabadon szárnyalhasson. Szeretetkapcsolatainknak sem tesz jót egy uralkodó, elnyomó hozzáállás. Ezzel biztosan nem nyerjük el mások elismerését, szeretetét.
Július 24-től a látszólag hátráló Szaturnusz és az Uránusz kerülnek feszült fényszögkapcsolatba. Találkoztunk már a két planéta ezen konstellációjával már 2020. tavaszán, az elmúlt év első felében, valamint 2021. végén - 2022. elején. Most közel december közepéig kapcsolódik a két bolygó ezzel a fényszöggel. Ha ismerősek a dátumok, az nem véletlen, általában ekkor erősödött a pandémia és korlátozásokat vezetettek be, vagy szigorítottak. Alapvetően azonban nem a vírusfertőzésen van a hangsúly, nem az a fontos, hogy mi az esemény, ami éppen történik, hanem az, hogy mire akar megtanítani. Most is okulásunkat szolgálja ez a bolygókapcsolat. Egyrészt arra késztet, hogy felelősséget vállaljunk másokért. Akár azzal, hogy önként vállalunk kötöttségeket, akár azzal, hogy önzetlenül segítünk. A szabadság és a kötöttségek összhangba hozása a feladat. Remélhetőleg már „rutint” szereztünk az eddigiekből és bármi is történjék, képesek leszünk egy olyan belső szabadság megteremtésére, melyet minden körülmények között, a legnagyobb nyomás alatt is meg tudunk őrizni. Ugyanakkor elsajátíthatjuk azt is, hogy hogyan működjünk együtt másokkal, hogyan alkossunk úgy egy közösséget, hogy már nem a saját eredményeink fontosak. Nem az egonk hízlalása, az egyéni dicsőség learatása, hanem a közös sikerek elérése a cél. De legfőképp az, hogy szeretetben és harmóniában töltsük együtt földi időnket.

 

Július 25-31.
Július 28-án este 8 óra előtt 5 perccel Újhold lesz. Energiája segít valami új megteremtésében, elsősorban valódi önmagunk felfedezésében, megalkotásában. Ne egy újabb szerepbe helyezkedjünk bele, hanem éljünk azzal a lehetőséggel, hogy most ráláthatunk mindarra, amit érdemes magunkban erősíteni, táplálni és felismerhetjük mindazt, amit jobb, ha inkább elengedünk. Habár az Univerzum energiáit alapvetően önmagunk fejlesztésére, bölcsebbé válására érdemes használnunk, könnyen lehet, hogy a külvilágban, lelki, vagy fizikai síkon is megjelennek új lehetőségek, létrejönnek új helyzetek. Ezekbe érdemes úgy belemennünk, hogy az önérdekű siker helyett az önzetlen szeretet vezéreljen. Ismerjük fel és tartsuk tudatosan szemünk előtt az Univerzum törvényszerűségeit és kellő alázattal igazítsuk hozzá vágyainkat, akaratunkat.
Az Újholddal egyidőben a Jupiter szinte megáll az Égen, hogy megkezdhesse közel 4 hónapig tartó látszólag hátráló mozgását. Egészen addig a pontig hátrál, ahol május elején járt. Érdemes ezt az időszakot átgondolnunk, hogy: Hogyan változott hitrendszerünk, világképünk? Mivel tudtunk azonosulni? Mit utasítottunk el? Meg tudtunk-e újulni életünk valamelyik területén akár fizikailag, akár szemléletmódban, hozzáállásban? Mit tettünk másokért és mi szolgálta csak saját érdekeinket? A retrográd Jupiter időszaka segít  megtalálni a válaszokat és felismerni azokat a dolgokat, amik sorsunk szerint valók. Azokat pedig elengedhetjük, ami már nem illeszkedik életünkbe. Megláthatjuk mindazt, ami fejleszti tudatosságunkat, ami meghatározza jövőképünket. Fontos azonban, hogy meg tudjuk határozni igényeinket és merjünk őszinték lenni magunkkal!
A következő 1 hétben a Mars, a Felszálló Holdcsomópont és az Uránusz hármasa kapcsolódik a Vénuszhoz. Ezzel a forradalmi energiával a Vénusz harmóniáját ne tegyük tönkre, inkább arra használjuk ezt az erőt, hogy belső békénket megteremtsük, mely azután hatással lehet környezetünkre is. Tudatosítsuk magunkban, hogy az öröm egy belső forrás, nem a külvilágból jön. Nehéz körülmények között is lehetünk kiegyensúlyozottak és boldogok és a legkényelmesebb környezetben is lehetünk elégedetlenek, elkeseredettek. A döntés a miénk. Lelki állapotunk attól függ, hogy elfogadjuk-e azt, ami van és megőrizzük-e belső békénket a külső állapotoktól függetlenül.


A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést. 
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu