Asztrológia a mindennapokban

ELENGEDÉS

2022.08.30.

Szeptemberben szélnek ereszthetjük mindazt, amire már nincs szükségünk


Szeptember 1-11.
Szeptember első napjaiban továbbra is érzékelhetjük azt az energiát, mely esélyt ad arra, hogy amit tapasztalásainkat bölcsességgé és hitünk, meggyőződésünk alapjává formáljuk. Egy dinamikus változás lehetőségét hordozzák a planéták, mely során folyamatosan tanulhatunk magunkról, a körülöttünk lévőkről, az Univerzumról. Megérthetjük mindennek működési elvét, mozgatórugóját és felválthatjuk ösztönszerű reakcióinkat tudatos és megfontolt lépésekre.
Szeptember 2. egy erős energiájú napnak ígérkezik ahhoz, hogy lelkünk mélyére pillantsunk és elengedjük mindazt, ami lehúz, ami elfojtásra késztet, ami a múlt sérelme. Változásokat élhetünk meg bensőnkben és dönthetünk változtatások mellett. Alapvetően nem szükséges az élethelyzetünket átalakítani, elég, ha új felfogásban, új nézőpontból értékeljük mind magunkat, mind az éppen aktuális eseményeket. Elsősorban azzal a szemléletmóddal érdemes közelítenünk, hogy nem mindig mi vagyunk a középpontban, nem minden szól rólunk. Érdemes megkeresnünk azokat a kapcsolatokat, területeket, amikben/ahol el tudunk köteleződni, nem az önérdekű siker motivál, hanem az együttműködés, a felelősség, a feladatok felvállalása.
Szeptember 7. planétakapcsolódásai arra késztethetnek, hogy igyekezzünk rugalmasan hozzáállni a változásokhoz. Az alkalmazkodás képessége az egyetlen, ami segít túljutnunk a nehézségeken. Lehet, hogy a korábban bevált, jól megszokott rutinjaink már nem működnek. Új szemléletmóddal kell úrrá lennünk a problémákon és a lelkünket is hozzá kell edzenünk új helyzetekhez. Érdemes kicsit lazábban, alkalmazkodóbban reagálnunk az egyes életeseményekre még akkor is, ha első ránézésre igencsak nehéznek tűnnek.
Szeptember 10-én déli 12 óra előtt 1 perccel áll majd pontosan egymással szemben a Nap és a Hold, Telihold lesz. Erejével elengedhetjük a régi rossz szokásainkat, ragaszkodásainkat, minden olyasmit ami egy elavult, megkövült múltbéli mintában, állapotban tart. Fordulhatunk a jövő felé, de nem akárhogy, Meg kell ismernünk belső erőnket és meg kell tanulnunk irányítani ezeket az energiákat. Tudatosan és nem ösztönösen reagálva a külvilág történéseire. Le kell számolnunk illúzióinkkal, azzal, hogy a szerepeink tesznek valakivé. Úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk. Attól leszünk szerethetőek, akik valójában vagyunk. És mi is ezektől az álarcoktól megszabadulva tudunk igazán felszabadultak lenni és szeretetet adni. Nyissuk meg szívünket. A karrier, a hatalom és a pénz helyett tegyünk mást a fókuszunkba. Legyenek szeretteink a középpontban: a párunk, a családunk, a barátaink. Találjuk meg a hétköznapokban is az örömünket és álljunk rugalmasan a változásokhoz.
Szeptember 11-én a Merkúr látszólag hátráló mozgásba kezd és október 3-ig láthatjuk ilyen irányúnak mozgását. A következő 3 hétben a kapcsolatok, gondolkodásmód, a kommunikáció bolygója, most egy értékelő, befelé forduló időszakra késztet. Különösen a párkapcsolatokról kialakított elképzeléseinken célszerű elméláznunk. Érdemes átgondolnunk hogyan vélekedünk bizonyos dolgokról, élethelyzetekről, kapcsolatainkról. Mit jelent számunkra a szeretet? Mi a szeretetnyelvünk? Hogyan viselkedünk, milyen mintákat követünk? Mit közvetítünk, képviselünk a környezetünkben, a világban? Mi az, amihez meggyőződéssel, hittel ragaszkodunk és mit tudunk elengedni? Tudunk-e alkalmazkodni? Képesek vagyunk-e változtatni a megszokott dolgokon? Ebben a kb. 3 hetes időszakban ezeken a témákon elmélkedhetünk. Ne lepődjünk meg, ha felbukkannak régi ismerősök, egy-egy eseménnyel kapcsolatban visszatérő érzéseink vannak. Most reagálhatunk másképp, értékelhetjük másképp az adott helyzetet. De tartsuk észben, hogy azért retrográd Merkúr időszakában akadozhat a kommunikáció és adódhatnak félreértések is.

 

Szeptember 12-18.
A következő szűk 2 hétben a Vénusz és a Mars lesznek feszült fényszögkapcsolatban. A két planéta energiájának összehangolását tanulhatjuk. Megtörténhet ez a párkapcsolatok harmóniájának megteremtésével, a férfi- női energiák összehangolásával, az aktivitás és passzivitás egyensúlyba hozatalával. De rugalmasságunkkal megtörhetjük a hétköznapok szürkeségét, új ötletekkel színesíthetjük mindennapjainkat.
Szeptember 14-től bő 1 hétig a Nap és a Plútó kapcsolata is azt a folyamatot segíti, melynek során feltárhatjuk megszokásaink mozgatórugóit, a régi mintákat, amik bár roppant kényelmesek, de már gátjai változásunknak, fejlődésünknek.
Szeptember 16-tól pedig a látszólag hátráló Uránusz bolygókapcsolatai is támogatják az új ötletek megszületését, az elavult gondolatok, helyzetek, reakciók elengedését.
Szeptember 17-től a Mars és a látszólag hátráló Szaturnusz kerülnek kapcsolatba. A következő 4 hétben érdemes arra figyelnünk, hogy találjunk olyan célokat, amiért tehetünk is valamit. A planéták energiáit ne parttalan vitákban, lázongásban, dühöngésben éljük meg, hanem egy értelmes elhatározás megvalósításában. Gondoljuk át, hogy mit tudunk változtatni a kapcsolatainkon, hogyan tudunk elköteleződni, de mégis megélni szabadságunkat egy kapcsolatban. Ez persze nem azt jelenti, hogy járjunk külön utakon. Épp ellenkezőleg. A szabadságunk abban áll, hogy mi döntünk arról, hogy kivel akarjuk összekötni életünket, hogy szeretjük-e annyira a másikat, hogy teszünk a kapcsolat minőségének javításáért. Színesebbé, változatosabbá, támogatóbbá, megértőbbé akarjuk-e fejleszteni kapcsolatainkat? A planéták ereje most ezt a tevékenységet támogatja. És most is mi választunk – szabadon – hogy inkább magunk mögött hagyunk mindent és tanulva a történtekből újrakezdünk vagy megpróbálunk megújulni egy meglévő élethelyzetben. Ne fejből meghozott, racionális, gyakorlatias döntésekben gondolkodjunk. Hagyjuk, hogy a szívünk vezessen, bármerre is lépünk tovább.

 

Szeptember 19-25.
Szeptember 23-án a Nap a Mérleg jegyébe lép. Ez az őszi napéjegyenlőség pillanata, innentől kezdve a téli napfordulóig, ami karácsony előtt esedékes, csak rövidülnek a nappalok és hosszabbodik a sötétség. De sose bánjuk, hiszen ezek az időszakok a legalkalmasabbak a befelé figyelésre, a számvetésre. A Nap a látszólag hátráló Merkúrral kerül együttállásba, szintén erősítve a befelé fordulást, elmélkedést. A Jupiter azonban épp a Nap-Merkúr kettősével szemközt hátrál. Felszínre kerülhetnek azok a dolgok, amikről úgy véltük, hogy „szent igazak” és most mégis megdőlni látszanak. Elgondolkodhatunk azon, hogy kapcsolatainkban mivel tudunk azonosulni és mit utasítunk el. Tényleg annyira elfogadhatatlan valami, vagy csak mi merevedtünk bele egy gondolatsémába, helyzetbe? Most újraértékelhetjük mindazt, amivel eddig küzdöttünk és átfordíthatjuk a külvilágban való hadakozást egy nemesebb célért való küzdelemmé. Ne valamiféle külső ellenséget akarjunk azonban leteríteni! Győzzük le saját magunkat! Lépjünk túl félelmeinken, tévhitünkön és lássuk meg azt a lehetőséget, azt a módot, ami mind magunk, mind a környezetünk számára harmóniát teremt. Most gyökeresen változtathatunk szemléletmódunkon, viselkedésmintáinkon, csak tegyük félre büszkeségünket, nagy egonkat és hallgassunk a szívünkre.
Szeptember 25-én éjfél előtt 6 perccel Újhold lesz. Az Újhold ereje mindig valami új dolog elindításának kedvez. Most épp új megközelítéssel fordulhatunk saját magunk és a kapcsolataink irányába is. Legjobb, ha magunkkal kezdjük. Ha megszabadulunk megfelelési kényszerünktől, a külvilágban való csillogás vágyától és elfogadjuk magunkat pont olyannak, amilyenek vagyunk. Hiszen úgy vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk. Ez nem jelenti azt, hogy nincs mit tanulnunk, nincs hova fejlődnünk. Csak ne akarjunk mást mutatni magunkról. Találjuk meg azt a fényt, ami belsőnkben ragyog és sugározzuk ezt a csillogást, ezt a szeretet. Ettől a kapcsolataink is minőségi ugráson mehetnek keresztül. Már nem a kapcsolattól való függés fogja összetartani a hétköznapokat, motiválni az együttléteket, hanem az, hogy jólesik a másikkal közös időt tölteni. Figyelni rá, megérteni, támogatni céljait. Vitákból, „bezzeg én”-ből, „akkor is nekem van igazam”-ból nem lesz harmónia. Ha harmóniát szeretnénk és jól akarjuk érezni magunkat a kapcsolatban, akkor először is legyünk jóban magunkkal. Ne a másiktól várjuk az energiatöltetet vagy azt, hogy egész életünben szórakoztasson minket. Nincs a világon olyan ember, aki erre képes lenne. És senki nem is hivatott erre. Szabadságunkat pedig a szabad döntéseinken, a szabad elköteleződéseinken keresztül éljük meg! Lássuk be, hogy ez vezet boldogsághoz és nem a mindenkitől való függetlenedés vagy épp a kapcsolatfüggőség.

 

Szeptember 26-30.
Az Újhold energiája még szeptember 26-án is erősen érzékelhető lesz. Figyeljük álmainkat, a napközben bevillanó képeket, melyek segítenek döntéseinkben, továbbhaladásunkban.
Szeptember 27-től a Mars és a látszólag hátráló Neptunusz feszült fényszögkapcsolatba kerülnek. Nagyon hosszan, egészen december első napjaiig haladnak így, némi enerváltságot hozva mindennapjainkba. Pont az a céljuk, hogy ne örlődjünk fel az állandó aktivitásban, a mindennapos küzdelmekben. Főként ne is küzdjünk! Csak figyeljünk, várhatóan nem is lesz máshoz elég erőnk. Vegyük észre, hogy milyen illúziók mentén sürögtünk-forogtunk az elmúlt időkben! Hogy mit tartottunk fontosnak, ami talán nem az és mit hanyagoltunk el, ami inkább lett volna fontos? Kivel voltak vitáink? Volt-e az összetűzésnek értelme? Nem lett volna jobb inkább közös megoldásokat keresni? Megérteni egymást? Segíteni egymásnak? Milyen vágyakat, álmokat kergettünk? Valóban mi vágytunk ezekre a dolgokra, vagy valamilyen külső elvárásnak igyekeztünk megfelelni? Lesz időnk ezeken a kérdéseken gondolkodni.
A hónap utolsó napjaitól kezdve pedig erőt kapunk ahhoz, hogy elindítsuk azt a folyamatot, ami lelkünk legmélyére, ezáltal önmagunk elfogadásához vezet. S ezen keresztül társunkat, mint saját magunk tükrét megértve, kapcsolatunk lényegét meglátva, arra vágyva ami van, belső és külső harmóniára, s végül boldogságra lelhetünk.


A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést. 
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu