Asztrológia a mindennapokban

BIZALOMRA ÉPÍTVE

2019.01.31.

Február első harmadában kapcsolatainkban új szövetséget alakíthatunk ki, melynek alapköve a bizalom.

Február 1-től a hónap végéig már meglehetősen türelmetlenek lehetünk, szeretnénk belevágni új dolgokba, kipróbálni új elképzeléseinket. Szerencsére a hónap első harmadában a Plútó kicsit visszafogja ezt a nagy tenniakarást. Illetve arra ösztönöz minket, hogy valóban valami újdonságot csináljunk, valóban a korábbiaktól eltérő módon közelítsünk élethelyzetekhez.
Szívesen töltjük időnket közösségben, vagy baráti társaságban akár a régi ismerősökkel felfrissítve kapcsolatainkat, akár újakat kialakítva. Bár még mindig jelen van az a hatás, ami a hitünk, meggyőződésünk szerinti cselekvésre sarkall, de ugyanakkor van késztetésünk arra is, hogy lelkesen, optimistán és az újdonságokra nyitottan nézzünk a világra. A következő napokban ahhoz kapunk inspirációt, hogy megtanuljuk hogyan őrizhetjük meg egyéniségünket egy közösségen belül. Hogyan lehetünk egyediek, s ezzel hogyan járulhatunk hozzá ahhoz az “egységhez”, amihez éppen tartozunk.

Február 2-től azzal is foglalkozhatunk, hogy kapcsolatainkban - legyen az párkapcsolat, vagy más - hogyan és mire taníthatjuk egymást. Hogy tudjuk legjobb tudásunkat, személyiségünk legjavát belevinni ezekbe a kapcsolatokba és hogy tudunk bízni a másikban, hogy tőle is azt kapjuk, amivel kiegészít minket. És hogy tudjuk elfogadni, hogy arra tanít minket, amire szükségünk van. A “Bizalom” lehet a kulcsszava a következő napoknak. Ha áthatja kötődéseinket, akkor érdemes féltve őriznünk, mert a Bizalomnak sajnos van egy érdekes “szokása”: gyalog jön és lóháton távozik.

Február 3-án éjjel a Vénusz a Bak jegyébe lép, ahol kap egy kis rendezettséget, fegyelmet. A Bak jegye ugyan visszafogja az élvezeteket, cserébe viszont eltökéltté tesz a célok elérésében. A párkapcsolatokba behozza az egymásért és magáért a párkapcsolatért való felelősségvállalást. Azt a hozzáállást erősíti, hogy a párkapcsolat sikeréért, az együttlét öröméért képesek legyünk lemondani arról a törekvésről, hogy mindig nekünk legyen igazunk.

Február 4-én este 10 óra után pár perccel Újhold lesz a Vízöntő jegyében. Hatása még másnap is igen erősen érezhető majd. A Hold energiája kedvez most új barátságok kialakításához, közösségekhez való csatlakozáshoz. De régi kapcsolatainkat is más alapokra helyezhetjük. Egy újfajta szövetséget alakíthatunk ki. Olyan jellegűt, amiben képesek vagyunk teret engedni a másiknak, hogy tudása legjavával (bármi legyen is az) gazdagítsa együttlétünket és közös működésünket. Persze ez a szövetség számunkra is  ugyanezt kell jelentse. S így emelhetjük magasabb szintre egységünket, vagy tűzhetünk ki olyan célokat, aminek eléréséről még csak nem is álmodtunk. Valószínűleg azért ez nem megy majd  zsigerből, össze kell csiszolódnunk. Lesz mit tanulnunk arról, hogy hogyan korlátozzuk végtelen szabadságvágyunkat, vagy hogy hogyan lépjünk egyet hátra és engedjük kibontakozni a másikat olyan területeken, ahol eddig jól-rosszul, de csak mi szerepeltünk. Ha elég nyitottak vagyunk az együttműködésre, az újdonsült megoldásokra, annak nemcsak a közösséget, de tudatosságunkat és személyiségünket formáló hatása is lehet.
A következő néhány napban gyakorolhatjuk, hogy mi is az a szabad akarat, ha van mellettünk valaki. Sokszor esett már szó arról, hogy a szabad akarat nem egyenlő azzal, hogy azt csinálunk, amit csak akarunk. A szabad akarat megnyilvánulása annak a szabadságnak a megélése, hogy mi magunk választjuk meg azokat a korlátokat, azokat a kereteket, amik mentén élni szeretnénk. De társas lények lévén nem magányosan, hanem valakivel, vagy valakikkel együtt. Egy olyan közösségben, ami 2 embertől, a családon keresztül az egészen nagy csoportokig, meglehetősen kibővítve pedig akár az egész emberiségig terjed. S mindezt jóban-rosszban, ahogy a Sors épp lehetőséget ad. De semmiképp nem úgy értelmezve, hogy ebből mi csak a jóban, a többiek meg kínlódjanak a rosszban. Amúgy sem tudhatjuk, hogy hosszútávon miből lesz valóban jó, vagy rossz.

Február 7-én az Égiek segítenek azt is megértenünk, hogy ha valamit önként vállalunk, ha képesek vagyunk önzetlenül cselekedni, akkor inkább öröm és büszkeség tölthet el minket és nem az az érzés, hogy jelenlegi helyzetünket annak köszönhetjük, hogy valaki tetteinek, vagy egy rajtunk kívülálló dolognak  az áldozatai vagyunk. Hallgassunk ismét a megérzéseinkre és tegyünk másokért és magunkért!

Február 10-én délben a Merkúr a Halak jegyébe lép és április közepéig itt bandukol hol előre, hol látszólag hátra. Érdemes ebben az időszakban befelé figyelnünk, meditálnunk, vagy csak egyszerűen lelassulnunk, elcsendesednünk. Ne lepődjünk meg, ha többször félreértenek minket, vagy épp mi nem tudjuk kihámozni mit akar a másik. Igyekezzünk a mondandó mögé látni, mert ilyenkor gyakoribb, hogy valaki félre akar minket vezetni. De ami még ennél is fontosabb, hogy magunkat se csapjuk be! Ne kezdjünk egy illúziót hajszolni! Próbáljunk a fellegek helyett inkább a földön járni!
Ezen a napon megszűnnek azok a bolygókapcsolatok, amik a cselekvésünket visszafogták, amik megfontoltságra és türelemre intettek. Ezért jó, ha résen vagyunk! Ha kilátunk a lila köd mögül és feltesszük magunknak a kérdést, hogy a döntés, amit épp készülünk meghozni, az jól átgondolt és felelősségteljes, vagy csak egy olyan színes szappanbuborékhoz visz közelebb, ami a szomszéd sarkon már ki is pukkan. Ne kapkodjunk a válaszadással, legalább 2 hónapunk lesz arra, hogy a következő lépést megtegyük. Addig csak füleljünk mit súg a belső hangunk!

A cikkben leírtak általános hatásokat jeleznek, nem helyettesítik a személyre szabott horoszkópelemzést. 
Az egyéni hatások megállapításához szükséges a születési horoszkóp ismerete, az azzal való összevetés.

 

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu