Asztrológia a mindennapokban

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

Lássuk mi mindennek kedvez ez az esztendő

Szokás szerint kezdjük azzal, hogy a 2023-as szám milyen energiákat hordoz. Ha összeadjuk az egyes számjegyeket, akkor az eredményünk a 7-es szám lesz. (2+0+2+3=7)
2023., mint 7-es energiájú év, a számvetés, az önértékelés éve. Az elmúlt 6 év történéseit, azaz a 2017. óta történteket, saját fejlődésünket, helyzetünket érdemes ilyenkor elemeznünk. Vegyük sorra, hogy mit tanultunk ezekben az években, hogy milyen lelki és szellemi utat jártunk be! Összegezzük tapasztalatainkat és formáljuk bölcsességgé a tanulságokat! Fedezzük fel, hogy micsoda erő lakozik bennünk! Becsüljük meg, hogy zűrzavaros időszakokban is képesek voltunk helytállni! Legyünk büszkék magunkra és ne felejtsük, hogy mindig többre is képesek vagyunk, mint azt hinnénk! Bár néha pihenhetünk egy kicsit, de hátra azért nem dőlhetünk, hiszen a tanulás örök.
Ebben az évben lezárhatjuk a múlt „kimerült” dolgait és kezdhetünk valami újat hosszútávra tervezgetni. De nem fog semmi az ölünkbe hullani, kitartással, erőfeszítéssel, tudatos áldozathozatallal érhetjük el céljainkat. De mindig csak azokat, amik Sorsunk szerint valók.

Az év témáját a két sorsbolygó, a Szaturnusz és a Jupiter jelöli ki. 2023. első harmadában folytathatjuk 2022. tanulnivalóit, nevezetesen annak felismerését, hogy milyen fontos életünkben egy közösség, a közösséghez tartozás, az együttműködés, az összetartás. Hogy nem érdemes egymás ellen harcolnunk, sokkal üdvözítőbb valamiért tennünk, mintse valami ellen küzdenünk. Igaz ez saját sorsunkra, a környezetünkben lévőkre és az egész világra. Felesleges hadakoznunk a sorsunkkal, jobb, ha együttműködünk vele. Értelmetlen mind a szűkebb, mind a tágabb környezetünkben lévőkkel hitvitákat folytatnunk, ahelyett, hogy nyitottak lennénk más nézőpontokra, elképzelésekre és egymást kiegészítve hoznánk létre valamit. Ha eddig még nem sikerült elsajátítanunk a szabadság valódi lényegét, akkor még mindig van lehetőségünk tudatosítani, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy senkihez nem kötődünk és azt csinálunk, amit csak akarunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy tanuljunk meg önmagunknak határt szabni, legyen az függetlenség, élvezetek, fogyasztás, anyagi javak, bármi, amit jelenleg túlzásba viszünk. Az önként felvállalt korlátok, az egészséges kompromisszumok segítenek az alkalmazkodásban, a másokkal való összehangolódásban. Teret kaphatnak a különböző vélemények, a különböző szemléletmódok, az eltérő érdeklődés és hozzáértés. Kiegészíthetjük egymást úgy, hogy mindenki azt teszi amihez a legjobban ért, amiben tudása legjavával járul hozzá a közös ügyhöz, akármi is legyen az: az otthoni teendők megosztásától a földi lét megőrzéséig. Vezéreljen minket a folyamatos megújulás igénye, a jobbító szándék! De mindig tudjuk mi felé indulunk, ne csak az elől meneküljünk, ami van! Találjunk egyensúlyt a szabadság és a kötöttség között! Változzunk és változtassunk úgy, hogy az mind magunknak, mind a körülöttünk lévőknek javára váljon!
Az év további részében egyrészt lehetőségünk lesz arra, hogy ha elindítottunk valami újat, akkor megtaláljuk annak a módját is, hogy hogyan tudjuk ezt megtartani, fejleszteni. Természetesen nem a megszilárdulás, megkövülés jelenti a megoldást, hanem az alkalmazkodás, a folyamatos tanulás és fejlődés. Figyeljük meg a világot, értsük meg működési elvét! Fedezzük fel, hogy minden mindennel összefügg, hiszen minden EGY! Érzékeljük, hogy van lehetőségünk bőségben élni bármilyen körülmények között. Hiszen a bőséget nem az anyag szintjén kell csak elképzelnünk. A bőség, amit nevezhetünk boldogságnak is, mindig magunkból, belülről fakad. Ebből adhatunk, amennyit csak akarunk. Hogy mennyit kapunk vissza, az nem rajtunk múlik. Annyit, amennyit a másik akar adni. De ne egy üzletszerű, adok-kapok megfontolás vezéreljen minket, hiszen adni önmagában is öröm. És hogy mi mindent adhatunk? Elsősorban szeretet, de tudást, figyelmet, anyagi javakat és számtalan mást egyaránt.

Őrizzük meg hitünket, bízzunk az Univerzum erejében, adjunk szeretettel és önzetlenül és ne essünk kétségbe, ha nehezebb helyzetbe kerülünk, mert mi is fogunk kapni. Pontosan azt, amire szükségünk van ahhoz, hogy utunkon továbbhaladjunk.

Az Uránusz továbbra is feszegeti azokat a dolgokat, amik megcsontosodtak, amikre már nincs szükségünk, amihez túlzott ragaszkodással viszonyulunk. Legyen az egy konkrét személy, tárgy, élethelyzet, vagy egy megkövesedett szemléletmód. Fontos, hogy megértsük, hogy stabilitásra csak az állandó változásban lelhetünk. Időnként meg kell újulnunk, tovább kell lépnünk, vagy rugalmasan alkalmazkodnunk kell a körülményekhez és hinnünk kell abban, hogy ami történik, az a bölcsebbé válásunkat szolgálja. Fokozott hatás várható augusztus-szeptemberben, amikor a Jupiter az Uránusszal halad együtt. Párosuk felerősíti a változás szükségességét.

A Neptunusz továbbra is arra sarkall, hogy magunk mögött hagyjuk becsvágyunkat, az öncélú siker utáni vágyakozásunkat és tudatosságunkat magasabb szintre emeljük. A Neptunusz arra tanít, hogy ha közösségben, egységben szeretnénk élni másokkal, akkor időnként áldozatokat kell hoznunk, esetleg le kell mondanunk valamiről. De, ha a szeretet vezérel bennünket, akkor ezt sosem fogjuk tehernek érezni. Inkább lesz ez egy szívből jövő feloldódás, mintsem egy kényszerű önfeláldozás.

A Plútó április-májusban egy új energiát villant fel, melyet egyelőre még csak rövid ideig érzékelhetünk, majd 2024-től közel 20 év alatt alaposan megismerhetünk. Ez az új erő lehetőséget ad ahhoz, hogy valami forradalmian újat alkossunk, vagy akár egy új életformát alakítsunk ki. Ehhez azonban az alapokig le kell bontanunk a régit. 2023-ban ezt még megtehetjük annak érdekében, hogy a jövőben ne erőnk és hatalmunk bizonygatásával, másokon átgázolva, öncélúan létezzünk a világban, hanem egy közösség sikeréhez hozzájárulva, környezetünk stabil támaszává válhassunk, legyen az család, párkapcsolat, barátság, lakó-, vagy munkahelyi közösség, vagy bármi más, ami emberek harmónikus együttműködésén alapul.

A Felszálló Holdcsomópont helyzete az év közepéig azt jelzi, hogy továbbra is a valódi értékek felfedezésének, megteremtésnek, a stabilitás létrehozásának van itt az ideje. Természetesen a stabilitás nem az állandóságot jelenti, hanem a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodást, az elengedés és az újrakezdés képességét. Rádöbbenhetünk, hogy micsoda energiát rabol el tőlünk azoknak a vágyaknak a kergetése, melyet talán csak a társadalmi „elvárások”-nak való megfelelés generál. Az év második felében pedig már levetkőzhetjük ezt a túlzott megfelelési kényszert, megtanulhatunk kiállni saját magunkért, őszintén vállalhatjuk saját értékrendünket. Megőrizhetjük egyéniségünket, valódi kreativitásunkat úgy, hogy közben egy közösség együttműködő tagjai is maradunk.


Bár a gyorsabb járású planéták (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars) inkább a napi események megélését befolyásolják, néhányukat most mégis kiemelném.

Habár 2023. is a változtatásokról, változásokról szól, ennek ellenére a Merkúr több, mint 200 napot földies jegyekben tölt majd, azaz olyan energiával töltődik, amire nem a lazaság, könnyedség, hanem inkább a merevség, lassúság, nehézkesség jellemző. Nem azért lesz ez így, hogy minél nehezebb dolgunk legyen, ha bármin változtatni akarunk. Hanem azért, hogy képesek legyünk meglátni az Univerzum összefüggéseit és ezzel összhangban megfontoltan, tervezetten, valamilyen céllal módosítsunk életünk útirányán.

A Vénusz pedig szokásos éves körútján az Oroszlán jegyében időz legtovább, júniustól októberig. Ezalatt energiája erőt ad önbecsülésünk megerősítéséhez. Lehetővé teszi, hogy valami olyat teremtsünk, ami minket tükröz, legyen az a saját belső örömünk, egy boldog párkapcsolat, vagy bármi más, amit igazán a szívünk mélyéből táplálunk.


Az egész év folyamán kulcskérdés, hogy a sorsunkat ne nyűgnek, hanem esélynek lássuk. Értsük meg mi miért történik! Ebben az évben gondoljuk át élethelyzeteinket, foglalkozzunk saját személyiségünkkel! Összegezzük tapasztalatainkat és formáljuk ezeket bölcsességgé! Ha szükséges, akkor bontsunk le minden olyan régi és megcsontosodott dolgot, ami már nem szolgálja fejlődésünket! Becsüljük meg értékeinket, maradjunk hűek ezekhez, hiszen ezek vagyunk. Ezektől leszünk azok, akik vagyunk. Az erre az évre szóló útravalót Szepes Máriánál jobban nem is lehetne megfogalmazni: „Ha te nem hiszel önmagadban, hogyan higgyenek benned mások? A valódi hit megtámasztó ereje nem önhittségből, hanem az egész lényedbe épült csodák és lehetőségek felismeréséből kell, hogy eredjen.”


Attól függően, hogy a sorsunkat meghatározó Jupiter, Szaturnusz és az eseményeket előidéző Uránusz, Neptunusz és Plútó a horoszkópunk melyik életterületén halad át, különböző megélési lehetőségeink adódnak 2023-ban is. Mindezeket jócskán átszínezik a gyorsabb járású planéták (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars), illetve az, hogy személyes horoszkópunkban milyen bolygóinkat érinti átvonulásuk.

Bármelyik életterületünkről is legyen azonban szó, 2023-ban is bízzunk a sorsunkban, bízzunk magunkban és mindenekelőtt saját erőnkben!

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu