Asztrológia a mindennapokban

Egy Bohém Rapszódiája

2018.11.14.

Freddie Mercury horoszkópja

A mozikba kerülése utáni első napokban rögtön megnéztem a Queen együttesről szóló filmet. Boldogult lánykoromban is rajongója voltam ennek a zenekarnak, most is nagy izgalommal vártam, hogy hogy sikerült megörökíteni legendájukat. Bár a film a hatás kedvéért tartalmazott néhány kronológiai csúsztatást, de ez az élvezeti értékéből mit sem vont le. Hiába volt 2 óránál is hosszabb a történet, én még szívesen hallgattam volna tovább a zenét. Viszont Freddie Mercury személyisége annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy gondoltam utánanézek mi is lakozott ebben az igazán karizmatikus, fantasztikus előadóművészben. Milyen volt a nagy sztár és mit rejtegetett lelke mélyén? De még mielőtt belekezdenék horoszkópja elemzésébe, hangolódjunk rá szuperszónikus személyiségére ezzel a nótával:




Freddie Mercury 1946. szeptember 5-én reggel, 6 óra 30 perckor látta meg a napvilágot Zanzibárban Farrokh Bulsara néven.

A Szűz jegyében született és a horizonton is a Szűz csillagjegy volt éppen akkor felkelőben, ami Szűz aszcendenst hozott a képletébe. Amikor a Nap és az Aszcendens is ugyanabban a jegyben található, főleg, ha szorosan együtt állnak, az inkább egy oroszlános jelleget kölcsönöz a szülöttnek, “király” akar lenni. Mindenáron meg akarja mutatni magát a világnak, csillogásra, elismerésre vágyik. Azt szeretné, ha felnéznének rá, ha megbecsülnék. Ott azonban félrecsúszhat a történet, ha mindezt önös érdekből, hírnévért, dicsőségért, az “alattvalókon” való uralkodásért várja el és nem azért, amit másokért tesz. Freddie Mercury életfeladata az volt, hogy azért váljon naggyá, azért vállaljon felelősséget, hogy másokon segíthessen. Olyanokon akik rászorulnak, főként anyagi téren, vagy olyanokon, akiknek biztonságot, stabilitást tud teremteni. Ha egy klasszikus családmodellben gondolkodunk, akkor ez a jól megbecsült családapa szerepe. Azé az apáé, akinek sikerétől, teremtő erejétől függ az egész család sorsa. El is indult ebbe az irányba Mary Austin partnereként, akit élete végéig pótolhatatlan szerelmeként aposztrofált. Bár később más utat választott, Maryre mégis egész életében feleségként tekintett. De vajon miért a fordulat?
Képletének egyik legnagyobb feszültséget okozó bolygóállása a család területén álló Hold és a karrier területén álló Uránusz szembenállása. Szinte, mint egy libikóka. Billeg a törvényes család lehetősége és a függetlenség iránti vágy között. A között, hogy joviális családfenntartó, vagy egy szertelen különc legyen. A két végpontot ráadásul egy háromszög alakzatban összeköti a Jupiter és a Vénusz együttállása oly módon, hogy ha a családot választja, akkor annak anyagi hátterét, biztonságát kell megteremtenie. Ezt csak tudatos döntéssel valósíthatta volna meg, a háttérben folyamatos kísértéssel és az elszakadás vágyával. A karrier választásával alapvetően szükséges volt számára, hogy a világ különlegesnek, szabadnak, függetlennek lássa. Ezt meg is fogalmazta: “A legjobb, ha az ember valami megbotránkoztató dologgal nyit. Leginkább így lehet tudatni a világgal, hogy megjelentél a színen.” Ebben az esetben azonban egy automatikus, mondhatni kivédhetetlen bolygókapcsolat erősíti fel benne a hedonizmusra való hajlamot, amit tovább fokoz több planéta elhelyezkedése. Megjelenik a képletében egyfajta veszteségtől való félelem is. Attól tartott, hogy ami van az elmúlik, ezért inkább gyorsan “behabzsolt” mindent, nehogy lemaradjon valami jóról. Ebből is adódik, hogy bár pénze volt bőven, bánni nem tudott vele. Anyagi ügyei kezeléséhez Maryt hívta segítségül.
Igaz, igen különleges módon, de valójában megélte horoszkópja lehetőségeit. Extravagáns volt a világ szemében, hihetetlen karrierrel, nagy vagyonnal rendelkezett és egy furcsa “házastárssal”, akiről végül nemcsak életében, hanem halála után is gondoskodott. A kör bezárult.
De hogy keveredett ebbe bele a saját neme? Nos, a Mérleg Mars és a Mérleg Vénusz a képletében talán döntésképtelenné tette, hogy melyik nemet válassza, illetve hogy melyik energiát erősítse saját magában. Sokat elárul erről egyik nyilatkozata: “ Van egy kemény, férfias leplem, amit a színpadon magamra öltök, de van egy sokkal lágyabb oldalam is, amely olyan olvadékony, mint a vaj.” Az olvadékony Vénuszi, azaz nőies oldalát a Jupiter felerősítette. Lelkében is hatalmas érzelmek dúltak: “Tele vagyok lelki sebekkel, de nem tudok rajta változtatni, mert alapvetően puha vagyok.” Az Uránusszal való kapcsolódás pedig a másságot, a furcsaságot, a különcséget hozta sorsába és szexuális beállítottságába.

De semmiképp nem szeretnék beleragadni magánéletébe és szexualitásába, hiszen nem ezzel vívta ki a világ elismerését, legfeljebb a szenzációhajhászok érdeklődését.
Inkább kimagasló tehetségével foglalkoznék. Valójában művészeti iskolában tanult divattervezést, grafikát. Vélhetően ezekből is jól megélt volna, de képlete alapján mindkét tevékenység inkább pénzkereseti lehetőséggé, mintsem hivatássá vált volna életében. A zenéhez és az énekléshez azonban született tehetsége volt.  Több bolygója is a Mérleg jegyében található, ami lehetővé tette színpadi adottságainak kibontakoztatását. Mindemellett a tetszeni vágyást, a csábítást is kihozta belőle. Nemcsak a partnerei elkápráztatását, hanem közönsége lenyűgözését is. Lételeme volt, hogy érezze, hogy elfogadják és szeretik. Mindent meg is tett ezért: “Nagyon szeretem, hogy boldoggá teszem az embereket - akárhogyan is. Még ha csak fél órára is. Ha szerencsésnek érzik magukat általam, jól érzik magukat, vagy mosolyt csalok egy szomorú arcra - számomra ez megfizethetetlen.”

Nem tudott kicsiben gondolkodni. Nyilas Holdja határtalan optimizmussal és lelkesedéssel ruházta fel. De nem elég, hogy mert nagyot álmodni, képes volt a környezetét is lelkesíteni. Nem véletlen, hogy koncertjein be tudta vonni a közönséget  a közös éneklésbe, vagy hogy a Queen többi tagjának is hitet tudott adni a szárnyaláshoz. De nemcsak a Nyilasokra gyakran jellemző “fogjuk meg és vigyétek” hozzáállással vett részt a Queen életében. Úgy tűnhet kívűlről, hogy sikerei könnyen jöttek, de valójában a beteljesült vágyak területén áll a Szaturnusza, ami csak igen kitartó és kemény munkáért cserébe engedi megvalósulni az áhítottakat.
Dalaiban is megjelent a különcség. Az operai elemek ötvözése a pop, rock és ki tudja még milyen stílusú zenével igencsak extravagáns megoldásnak számított.

Érdekes azonban az önbizalmáról is néhány szót ejteni. Annak ellenére, hogy azt gondolnánk, hogy a színpadi magabiztosság mögött mérhetetlen önbizalom húzódik, valójában tetten érhetjük önelfogadási problémáit. Kezdhetjük mindjárt származásával, amit nem szívesen vállalt fel. Folytathatjuk a sort a fogaival, amik saját bevallása szerint zavarták, de féltve hangképzését sosem merte megműttetni őket. Végül szexuális irányultságának és betegségének titkolását is ide sorolhatjuk. Óriási mértékben függött a külvilág véleményétől, meghatározó volt számára az elismerés, a rajongás, az elfogadás. Nemcsak a közönség részéről, hanem a közvetlen környezete részéről is. Ennek ellenére nem volt könnyű ember. Sőt, kifejezetten önfejű, öntörvényű személyiség volt, akivel együttműködni sem volt egyszerű feladat. Nehezítette a másokhoz való viszonyát, hogy az együttműködés területe szinte ki is iktatódik a képletéből. Csak egyetlen planétán, a Holdon keresztül tudott másokhoz kapcsolódni. Viszont ez azt is jelentette, hogy akihez érzelmileg kötődött, ahhoz ragaszkodott és azzal, ha nem is könnyen, de össze tudott csiszolódni. Jól ismerte természetét: “A legkedvesebb ember vagyok a világon, drágáim, de nagyon nehéz együtt élni velem. Nem hiszem, hogy bárki el tudna viselni, és időnként túl nagy elánnal is próbálkozom elérni az ellenkezőjét. Bizonyos értelemben önző vagyok, mindent a magam szabályai szerint akarok játszani, de ki nem? Nagyon tudok szeretni, nagyon sokat tudok adni. Sokat kérek, de cserébe sokat adok.” Mivel a Holdja a család területén helyezkedik el, ezért akihez érzelmek fűzték, azt úgy tekintette, mintha családtagja lenne.  Ettől eltekintve valóban saját sorsa irányítója volt, mindent kézben akart tartani. Döntéseit alapvetően jövőképe határozta meg. Persze ezek összességében elvezethettek egy önsorsrontáshoz, de nem hiszem, hogy ez bármikor is eszébe jutott volna: “Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném el elölről, a saját fejem után mennék.”

Végül pár mondat utolsó éveiről. Bár AIDS betegségét 1987. április végén diagnosztizálták, valójában  néhány évvel korábban érdemes lett volna változtatnia élethelyzetén ahhoz, hogy elkerülhesse a tragédiát. Már 1983-tól megjelentek olyan bolygóállások az éves horoszkópjaiban, amik a karriert, a munkát,  a hitrendszerét érintették és bekapcsolták azokat az életterületeket, amik a betegséget is hozták. Olyan horoszkópházak voltak érintettek, amik nemcsak az életmóddal szerzett betegségeket, hanem a végzetes kimenetel lehetőségét is jelezték.  Talán elkerülhető lett volna korai halála, ha képes lett volna visszavonulni, lemondani a nyílvános szereplésről, korlátot szabni kapcsolatainak. De meglehet, hogy akkor elfojtásaitól, személyisége meghasonulásától, a feleslegesség érzésétől szenvedve valamilyen rák betegség jelentkezett volna nála. Ma már kár is találgatni, hisz nem vonult vissza azokban az években. Nem is tudom, hogy akár mi őt, akár ő saját magát el tudta volna-e képzelni egy lehiggadt öregúrként, csendesen ücsörögve egy kockás pléd alatt. Fényévnyi távolságra volt ez habitusától. A Sors azonban mégis visszavonulásra kényszerítette. Utolsó koncertfellépése 1986. augusztus 9-én volt. 1988. után pedig már alig mutatkozott nyilvánosan. A háttérben azonban rendületlenül dolgozott még akkor is, amikor tudta, hogy már nem éri meg alkotásai újabb sikerét.

1991. november 23-án letéve minden terhet, elfogadva helyzetét, a nyilvánosság előtt is felvállalta betegségét és annak hátterét, hogy másnap, november 24-én éjfél előtt örök nyugalomra térjen. Vagy talán még most sem nyugszik? Legalábbis és szerencsére minket nem hagy nyugodni. Itt van köztünk ma is örökérvényű tehetségével, halhatatlan zenéjével és briliáns énekhangjával.

vissza

Egyéb olvasnivaló

MIT ÍGÉR 2024.?

2024.01.08.

MIT ÍGÉR 2023?

2023.03.02.

MIT ÍGÉR 2022?

2022.02.25.

Hol jár a Hold?

Kapcsolat

Tel: +36-30/940-1848

E-mail:
rehus.gabriella@asztrologus-rg.hu